A csend világába zártak világnapját éppen fél évszázad óta tartják meg minden évben, szeptember 28-án.
A hallássérülteket szövetségük ügyvezetõ igazgatója szerint a jelnyelv formálja közösséggé, ezért elsõsorban e sajátos nyelv elismeréséért küzdenek, esélyegyenlõségük kiegészítõjeként. A társadalomtól pedig azt várják el, hogy ne betegként, integrálandó személyekként, hanem munkára, alkotásra kész és alkalmas társakként fogadják el õket.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
- Hazánkban sokan kénytelenek szembenézni a halláskárosodás és siketség tényével, és bár - mértékét és eredetét tekintve - mindkettõ sokféle, a problémáik hasonlóak. Igaz, a nagyothallók ma már sokat remélhetnek a modern hallókészülékektõl, mûtétekkel is korrigálható némely hallássérülés, de vannak, akiknek állapota végleges és semmilyen módon nem javítható. Õk alkotják a siketek közösségét, amely nem homogén ugyan, de rendkívül összetartó. Az ép emberek számára viszont azonnal nem tûnik fel a fogyatékosságuk, mivel külsõ jele nincs, csak a kommunikáció során derül rá fény - magyarázza az elnök.
Szövetségükhöz tízezer tag tartozik, nemzetközi statisztikák szerint viszont a népesség tíz százaléka is érintett lehet a hallássérülésben, vagy siketségben, tehát nálunk is lehetnek akár millióan is, akik kisebb-nagyobb halláskárosodással élik napjaikat.
- Hogy tudnak tanulni, dolgozni, ügyeket intézni, közlekedni, gyereket nevelni e csöndbe zárt világ tagjaként egy igencsak harsány társadalmi közegben?
Tapolczai Gergely felrója a társadalomnak, hogy alapvetõen a hiányosságaikra helyezik a hangsúlyt, a betegség alapú megközelítést pedig az orvosok is erõsítik, amikor azt hangoztatják: a cél a hallássérült és siket ember gyógyítása, társadalmi integrálódásának elõsegítése érdekében. Az elnök úgy véli:
- Valójában nem ez a probléma. Miközben az egészséges társadalom elvárja tõlünk, hogy jobb legyen a hallásunk, érthetõbb a beszédünk, a betegség alapú megközelítéssel emberi jogainkat fedi el. A mi elsõdleges kommunikációs eszközünk a jelnyelv, ez az anyanyelvünk, a nagyothallók és siketek nyelvi és kulturális kisebbségnek vallják magukat az egész világon. És a kisebbségi jogok minket is megilletnek! Ezért szorgalmazzuk többek között, hogy a jelnyelv elismert, hivatalos nyelv legyen - akárcsak Finnországban -, és ugyanúgy használhassuk, mint a halló emberek a beszélt nyelvet. A mi közösségünket a jelnyelv tartja össze és nem a hallásvesztés orvosi minõsítése!
Az ügyvezetõ igazgató arra is emlékeztet, hogy az utóbbi idõben az eddig meglévõ segítségért is újra meg kell küzdeniük. Példa erre, hogy az elmúlt évben a különféle segédeszközök - például az analóg és digitális hallókészülékek - tb-támogatása 70 százalékról 50-re csökkent, s csak kemény harc árán sikerült a korábbi kedvezményt visszaszerezni. A segédeszközök cseréjére ötévenként van mód, ennyi a "kihordási" idejük, ha közben elromlik, elvész egy készülék, csak saját zsebbõl finanszírozhatják, holott számukra ezek az eszközök nélkülözhetetlenek. Kétségtelen pozitívumként említi viszont, hogy egyre több helyen alkalmaznak jeltolmácsot, ami megkönnyíti a hivatali ügyintézést, a tévénézést, a konferenciákon, elõadáson történõ részvételt, a tanulást, és több a hallássérülteknek útbaigazítást jelentõ felirat is a pályaudvarokon, közintézményekben. Mindezt egy-egy lépésnek tekinti az információs és kommunikációs akadálymentesítés kívánatos irányába.
Az országban hét speciális intézmény mûködik, ahol hallássérült és siket gyermekeket oktatnak. Meglepõ, hogy ezekben sem kötelezõ a jelnyelv, csak fakultatív módon tanítják. A gyógypedagógiai álláspont szerint inkább a hallásfejlesztésre és a beszédtanulásra kell törekedni, ezért szorgalmazzák az iskolai integrációt is. A siketek és nagyothallók viszont úgy gondolják, õk tudják legjobban, hogy nekik mire van szükségük, mi jelent igazi segítséget és bár nem vetik el a "kétnyelvûséget", a jelnyelv hivatalossá tétele, az adott közegben kötelezõ oktatása - amit a kormányzat egyelõre nem támogat - mindenképpen segítené õket. Az integrációt pedig a gyakorlatban addig nem látják megvalósíthatónak, amíg nem állnak mindenütt rendelkezésre speciálisan felkészült gyógypedagógusok e feladat végzésére.
Amíg a rendszerváltás elõtt meghatározták, hogy ezzel a sérüléssel milyen szakmák választhatók, ma már nem csak asztalos, szobafestõ, nyomdász lehet a hallássérült és siket, hanem a rehabilitációs munkahelyek gyarapodásával többféle munkakörben is kipróbálhatják magukat. Kifejezetten jól dolgoznak számítógépekkel, például adatrögzítõként, szoftverkezelõként, a szociális munkában is sikeresen vesznek részt. Felsõfokú oktatási intézményben 118-an tanulnak jelenleg, az ügyvezetõ igazgató maga is jogász. Tehát semmiképpen nem kell leírni õket, noha sok munkaadó idegenkedik foglalkoztatásuktól, vagy nem tudásuknak, képzettségüknek megfelelõ munkát kínál számukra.
Érdekérvényesítõ szövetségük, a Sinosz az elmúlt évben ünnepelte fennállásának centenáriumát. Kiemelten közhasznú szervezetként amellett, hogy klasszikus érdekvédelmi feladatokat lát el, és szakmai programokat szervez, legújabban kölyökklubot is létrehozott, így most már 6 éves kortól bevonják a gyerekeket programjaikba, míg korábban csak 14 éves kortól lehetett tag valaki. A tagok sokféle kedvezményt élvezhetnek, az utazásitól a jogi tanácsadásig, a tolmács szolgáltatástól a mobil és sms használatig.