Már meglévő betegség társult tünete is lehet a magas vérnyomás

Az orvostudomány a hipertóniával kapcsolatban két típust különböztet meg. Az ún. elsődleges magasvérnyomás a betegek 90 százalékánál áll fenn. Az elsődleges hipertóniában érintettek többségénél a magas vérnyomásszintek nem egyetlen okra vezethetők vissza. A betegség kialakulásában az örökletes hajlam mellett szerepet játszhat a testsúlytöbblet, a túlzott sóbevitel, a dohányzás, a rendszeres alkoholfogyasztás, a magas vérzsírszint és az emelkedett trigliceridértékek, a mozgásszegény életmód, a tartósan fennálló negatív stressz. A felsorolt tényezők valamelyikének vagy többüknek hatására kialakult krónikus magasvérnyomás – amennyiben gyógyszeresen nem kezelik, és a beteg nem változtat addigi életmódján, étrendjén– különféle súlyos, a szív- és érrendszert, a vesét is károsító szövődmények kialakulásához, nemritkán a keringési rendszer összeomlásához, majd akár az életkilátások években mérhető csökkenéséhez is vezethet.

Éppen a fenti rizikó csökkentése érdekében – amennyiben vizsgálatokkal igazoltan nem szervi betegség vagy működési zavar áll a hipertónia mögött – elengedhetetlen annak laboratóriumi, műszeres ellenőrzése, hogy a krónikus magas vérnyomás nem okozott-e elváltozásokat/károsodásokat az erekben és a létfontosságú szervekben. Az elsődleges magas vérnyomás karbantarthatóságában meghatározó szerepe van a gyógyszeres terápiának, valamint – „kiegészítő gyógymódként” – a beteg tudatosan kialakított életmód- és étrendprogramjának, vérnyomása rendszeres ellenőrzésének.

A kezeletlen vagy rosszul kezelt hipertóniánál ugyanis a szervezetben a vérnyomás emelkedésének hatására olyan önvédelmi mechanizmusok indulnak be, amelyek hatalmas terhet rónak mind az erekre, mind a szívre, mind a vesére. A hipertónia lehetséges kísérőbetegségeinek (szövődményeinek) előfordulását jól jellemzi az a vizsgálat, amely szerint a kutatásba bevont hipertóniás betegeknek több mint negyede cukorbeteg, hét százaléka krónikus vesebeteg. Szívizominfarktuson közel kilenc százalékuk esett már át, mellkasi fájdalommal (angina pectoris) pedig majd egynegyedük küszködik. Különféle agyi érkatasztrófát (stroke, átmeneti agyi vérkeringési zavar stb.) minden tizenegyedik hipertóniás élt már át.

Az ún. másodlagos (szekunder) hipertónia kialakulása – szemben az elsődlegessel – már valamilyen alapbetegség meglétéhez, kórfolyamathoz (pl. cukorbetegség, vesebetegség, pajzsmirigy-működési zavar stb.) köthető. Ez azonban a magas vérnyomásos esetek csak mintegy tíz százalékánál áll fenn.Ezen belül öt-tíz százalékuknál a vesebetegség játssza a főszerepet. A kardiológiai tényezők közül a szívből kiinduló nagy ütőér bizonyos szakaszán bekövetkezett érszűkület az egyik leggyakoribb kiváltó ok. A krónikus magas vérnyomásban érintettek egy-két százalékánál hormonális megbetegedés, illetve bizonyos gyógyszerek szedése vezet el a vérnyomásbetegségig.

A krónikus magas vérnyomásnál – bármi hívta is elő – elengedhetetlen az alapos belgyógyászati kivizsgálás, mert a terápiát csak ezen vizsgálatok eredményeinek ismeretében lehet megtervezni.
Amikor tehát valamilyen más betegség, kórállapot meglétének társult tünete a hipertónia, először az azt előidéző szervi működési zavart kell célirányosan kezelnie az orvosnak. Amennyiben a kiváltó okot sikerül felszámolni, a hipertónia is megszűnik.

Vannak azonban olyan elváltozások is (ilyen például az időskori vérellátási zavar, amely a vesét tápláló artéria meszes szűkületével hozható összefüggésbe), melyeknél a különféle vérnyomáscsökkentők rendszeres szedésével lehet csak a vérnyomásértékeket optimalizálni.