Agyunk idegsejtjeinek oxigénellátását a fáradtság mérhetõen csökkenti. Ezt jelzi is a szervezet egy olyan válasszal, amely elõsegíti, hogy agyunkban az oxigén és a széndioxid aránya megfelelõbb legyen. Ez a válasz az ásítás, amire azonban pszichés hatások is kényszeríthetnek bennünket.
Ha valaki elálmosodott, annak érthetõ és jól látható jele, hogy az illetõ ásítozik. Ezt tesszük akkor is, ha unatkozunk, sõt, megesik velünk akkor is, ha ugyan frissnek érezzük magunkat, de a környezetünkben valaki ásítani kezd. Az is gyakori, hogy telefonbeszélgetés közben az egyik fél elásítja magát, mire a vonal távoli másik végén hallgatón is erõt vesz az ásítási kényszer. Azaz: az ásítás ragadós. De mi a jelentõsége?
A tartós ébrenlét okozta elálmosodást az ásítás nemcsak jelzi, hanem egyúttal automatikusan megpróbálja az elalvást is késleltetni, akadályozni. Az Albanyban mûködõ Emory New-York állami egyetem pszichológusa, Gordon Gallup elõadást szentelt e témának, amelyben kifejtette: az ásítás egyrészt azt jelzi, hogy a fáradtságtól lecsökkent az agyunk érzõidegeinek, neuronjainak az oxigénellátása és megszaporodott a széndioxid mennyisége. Az egyensúly helyreállítására az ásítással együtt járó mûvelet (a száj kitátása) megmozgatja a fej érrendszerét, egyben kissé csökkenti a hõmérsékletét, s a kis lehûlés meg a légcsere rendbehozza az oxigén-széndioxid arányt. Valahogy olyan módon, mint amikor egy sokáig használt nagy számítógép káros melegedésének hatására automatikusan bekapcsol annak lehûtõ ventillátora.
A kialvatlanság, a teljes kifáradás okozta ásítás hatása azonban nem képes visszaállítani az éber állapotot, legfeljebb figyelmeztetõ, és pillanatokra késlelteti az elalvást. Utána óhatatlanul bekövetkezik a mély, szinte eszméletlen állapothoz hasonló álomba zuhanás.
Az ásítás figyelmezteti például az éjjeli õröket és a kamionsofõröket, hogy vészesen közel kerültek a veszélyes elalváshoz, jó lesz változtatni a monoton állapotukon. Az igazi veszély akkor áll elõ, ha megszûnik az ásítozás és helyette bekövetkezik a szemek "pihentetõ" célú, pillanatnyi lecsukása, ami aztán megállíthatatlanul átvált a teljes szemlehúnyásba, elalvásba.
A monotónia nemcsak a kifáradt szervezetet terheli. Akkor is álmosító a hatása, ha valaki számára érdektelen elõadást hallgat, színdarabot néz, könyvet olvas, vagy unalmas társalgásban vesz részt. Ilyenkor igen kellemetlen helyzetet okoz a "figyelõ hallgató" elbóbiskolása, s ennek eltitkolására az ásítás kényszerû visszafojtása. A monotónia okozta álmosodás viszont egy érdekveszítõ, löketszerû változás hatására azonnal megszûnik. A tévé elõtt ülõ, az unalmas meccsen már-már elbóbiskoló nézõ a riporter "góóóól" kiáltására azonnal éberré válik, s a maga módján reagál a mérkõzés változására.
Empatikus ásítást idéz elõ viszont, ha másokat látunk ásítani, sõt, gyakran elég, ha csak szóba kerül az ásítás. Az agyunk ugyanis automatikusan ráhangolódik a valamelyik említett okból ásítóra. Követendõ utasításnak, vagy segítség-kérésnek érzékeli a telefonban hallott, vagy a képernyõn látott ásítást is, s így késztet bennünket is utánzásra.