Eredmények azt mutatják, hogy mandulával tompítható a nagy szénhidráttartalmú ételek vércukor-emelõ hatása - jelentette ki Dr. Kendall. A manduláról korában is tudtuk, hogy sok jó hatása van, pl. csökkenti az LDL (ún. rossz) koleszterin szintjét, és most igazolódott, hogy a vércukorszint egyensúlyban tartásában is szerepet játszhat, megelõzve olyan betegségeket mint pl. a diabétesz vagy a szívbaj. A kanadai kutatócsoport- Dr. Cyril Kendall vezetésével- a kísérletben részt vevõ egészséges önkénteseknek véletlenszerûen négy különféle ételt adtak, amelyek mindegyike pontosan 50 gramm szénhidrátot tartalmazott. Az elsõ étel szolgált egyfajta kontrollként, ez pusztán fehér kenyeret jelentett. A második étel fehér kenyér és 60 gramm mandula volt, a harmadik fõtt rizs a negyedik pedig krumplipüré. A résztvevõk öt különbözõ idõpontban kapták az ételeket és étkezés után vért vettek tõlük, amelybõl meghatározták vércukor, inzulin és antioxidáns-szintjüket.
A vércukor-szint emelkedés a mandulát és a rizst tartalmazó étel esetén volt a legalacsonyabb (tehát a mandula kivédte a fehér kenyér vércukoremelõ hatását). Ezen felül a kutatók megállapították azt is, hogy a mandulás ételek után volt a legalacsonyabb az ún. szabad gyökök mennyisége a vérben.
Az ún. finomított szénhidrátok- mint ami például a fehér kenyérben is található- étkezés után nagymértékben megemelik a vércukorszintet, ami következményesen megemeli a szabadgyökök szintjét is. A szabadgyökök károsító hatást fejtenek ki a sejtekre, és nagymértékben hozzájárulnak a diabétesz vagy a szívbetegség kialakulásához.
'Eredményeink azt mutatják, hogy mandulával tompítható a nagy szénhidráttartalmú ételek vércukor-emelõ hatása'- mondta Dr. Kendall. 'A manduláról már korában is ismert volt, hogy sok jó hatása van, például csökkenti az LDL (ún. rossz) koleszterin szintjét, és most a mi kutatásunk azt is igazolta, hogy a vércukorszint egyensúlyban tartásában is szerepet játszhat, megelõzve olyan betegségeket mint pl. a diabétesz vagy a szívbaj'- tette hozzá a szakember.