2024.05.13. - Szervác, Imola

Chip mutatja ki a vérben keringõ ráksejteket

A vérben keringõ, a rák áttétképzését okozó tumorsejtek kimutatására dolgoztak ki tesztet a Harvard Egyetem kutatói, akik úgy vélik, hogy módszerükkel megjósolható lesz, melyik rák újul ki.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

Az amerikai kutatók újonnan kifejlesztett tesztjüket húsz prosztatarákos férfi vérmintáin próbálták ki.

A vérben keringõ tumorsejteket találtak olyan pácienseknél, akiknek áttét nélküli daganata volt, és olyanoknál is, akiknek dülmirigyeit három hónappal korábban eltávolították. Mint Sunitha Nagrath kutatásvezetõ hangsúlyozta, e betegcsoportoknál általában nem számítanak vérben keringõ, ezáltal áttétképzésre alkalmas tumorsejtek jelenlétére, tehát ha mégis felbukkannak, az igen fontos információ a páciensek kockázatáról.

Az Amerikai Rákkutatási Szövetség találkozóján elmondta, csoportja követi a páciensek állapotát, hogy megállapítsák, visszatér-e a daganat azoknál, akiknek vérében az új teszttel tumorsejteket találtak. Felhívta a figyelmet arra, hogy tesztjük igen érzékeny, egy rákos betegtõl vett teáskanálnyi vérbõl 200 keringõ sejtet képes kimutatni.

A prosztatarák általában lassan növekszik, ám a daganat egyes típusai agresszívabbak, ezért az orvosok nem biztosak benne, hogy az adott páciensnél mekkora kockázatot jelent, ha nem mûtik meg a diagnózist követõen.

A vizsgálat során a prosztatamûtétet követõn egy és kilenc nap elteltével vettek vérmintát, majd három hónap után megismételték azt. A páciensek 42 százalékánál találtak a vérben tumorsejteket, közülük 64 százaléknak elõrehaladott prosztatarákja volt.

A kutató szerint egy egyszerû vérteszttel akár minden nap ellenõrizni lehetne, miként változik a daganat genotípusa, megjelennek-e bizonyos genetikai mutációk.