2024.04.19. - Emma

Az alvás közbeni rángatózás okai

Az alvás közbeni rángatózás okai
Az alvás közbeni rángatózás okaiElalváskor az ember izomzata fokozatos elernyed, egészen addig, amíg olyan erőtlen állapotba nem kerül, hogy az agy azt hiszi, a súlytalanság állapotában zuhan – gyorsan össze is rántja az izmokat, hogy tompítsa a becsapódást. Legalábbis ez az egyik elméletük a kutatóknak arra a kérdésre, hogy mi okozhatja az oly gyakori alvás közbeni rángatózást. Mivel az esetek nagy részében egy teljesen ártalmatlan dologról beszélünk, viszonylag kevés tudományos kutatás övezi a témát. Az orvosok egy része szerint ártalmatlan, míg mások szerint komoly ok állhat a háttérben.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

A zuhanás elmélete mellett az ébrenlét–alvás átmenetet okozó retikuláris aktiváló rendszerre (RAS), az éberséget szabályozó agyi központra is gyanakszanak az orvosok. A RAS hatására a tónust vesztett izmok idegsejtjei pillanatszerűen ingerületbe kerülnek, kisülnek – ez okozza a rángást.

Azon túl, hogy zuhanunk, illetve végtagjaink „kisülnek”, egyéb gondokra is visszavezethető az alvási rángás. Igen kézenfekvőek például a stressz vagy a kényelmetlen alvási körülmények, amitől szervezetünk nem kapcsol ki, így az alvási elernyedés szakaszosan következik be.

A kevésbé kézenfekvő okok mellett érdemes a nyugtalan láb szindrómát is megemlíteni. A probléma nem kellően ismert, ami megnehezíti a tünetek azonosítását és kezelését, de az eddigi felmérések szerint a 30–79 éves korosztály közel tíz százalékát érinti. A nyugtalan láb szindróma a láb kényszeres mozgatását jelenti, mely gyakran jár együtt jelentős fájdalommal. Érdekes, hogy a nőket nagyobb százalékban érinti a szindróma, de mindkét nem esetében jellemző, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel tapasztalja magán.

Bár a betegség diagnosztizálása az orvosoknak is nehéz feladatot jelent, súlyosabb esetekben az alábbiak tapasztalhatók:

- a beteg nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de valamiért állandóan mozgatnia kell a lábát;
- jellemző a furcsa, szúró, égető, csontokban és vénákban jelentkező fájdalom;
- napközben alig észrevehető, de ahogy közeledik az este, egyre rosszabb;
- általában nyugalmi állapotban jelentkeznek a tünetek.

Az esti lefekvés és az elalvás időszaka a nyugtalan láb szindrómásoknak nehezebb, hiszen ilyenkor, a lábak elernyedésével mozgatásuk abszolút kényszeressé válik. Ha a beteg nem észleli is a tüneteket, az agya igen, és akár álmában is meg-megrántja az érintett végtagot. Súlyosabb esetben a probléma alvási zavarokhoz, napközbeni kialvatlansághoz vezet, amivel mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

A nyugtalan láb szindróma hátterében nem tudni, mi áll, de közvetve összefüggésbe hozható a vashiánnyal, előrehaladott veseelégtelenséggel, terhességgel, cukorbetegséggel.