2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Agyi sejtek felelhetnek az elhízásért

Agyi sejtek felelhetnek az elhízásért
Agyi sejtek felelhetnek az elhízásértAz étvágy ellenőrzésére képes agysejteket azonosítottak brit tudósok, akik úgy vélik, hogy a felfedezett sejtegyüttes lehet a fő tényező olyan étkezési rendellenességek kialakulásában, mint amilyen az elhízás. A Kelet-Angliai Egyetemen rágcsálókon végzett kísérletek során a kutatók rájöttek arra, hogy a tanicitáknak nevezett sejtek az étvágy szabályozását végző neuronokat tudnak előállítani, amiből meggyőződésük szerint az következik, hogy az étvágy végül is nem születéskor meghatározott, megváltoztathatatlan tulajdonság. A felfedezés állandó megoldást jelenthet az elhízás kezelésére.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

Korábban ugyanis úgy gondolták, hogy az étvágy szabályozásával összefüggésbe hozott agyi idegsejtek (neuronok) az anyaméhben, az embrió fejlődése közben alakulnak ki, és később már nem lehet módosítani rajtuk.

A megjelent tanulmány szerint a szóban forgó, őssejtek módjára viselkedő, fiatal és felnőtt rágcsálók agyában egyaránt kimutatott taniciták működése viszont az jelzi, hogy az étvágyon igenis lehet változtatni.

A tudósok a hipotalamuszt, az agynak azt a részét vették górcső alá, amely egyebek között az alvásért, a szervezet energiafogyasztásáért, az étvágyért, a szomjúságért és számos más biológiai funkcióért felel. Az étvágy szabályozását végző idegsejteket a genetikai sorstérkép készítésének módszerével elemezték, és megállapították, hogy bizonyos sejtek születés után, sőt fiatal felnőttkorban is termelnek neuronokat az egerek agyának étvágyellenőrző „kapcsolási köre” számára.
Mohammad Hajihosseini, a kutatás vezetője közölte, hogy felfedezésük állandó megoldást nyújthat az elhízás kezelésére, de legalább 5-10 évi további kutatások kellenek ahhoz, hogy a kidolgozandó eljárást embereken is alkalmazni lehessen. – Tanulmányunk kimutatta, hogy az étvágy ellenőrzésére szolgáló kapcsolási kör idegsejtjeinek a száma nem állandó, és a rendellenességek kiküszöbölése céljából manipulálni lehet a számukat.

Következő lépésként meg kell határozni azokat a géneket és sejti folyamatokat, amelyek az érintett taniciták viselkedését és tevékenységét szabályozzák.