rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • Sikeres terápia a mogyoróallergiára

  • Share on Tumblr

    London - Brit tudósoknak sikerült kigyógyítaniuk négy gyermeket a mogyoróallergiából, ami jelentõs elõrelépésnek látszik az immunterápia keresésének útján.

    A mogyoróallergia általában légzési problémákat okoz. A cambridge-i Addenbrooke kórház kutatói Andy Clark vezetésével négy súlyosan allergiás gyermek fejlõdését követték nyomon hat hónapon keresztül.

    A kísérlet során a gyermekeknek eleinte naponta 5 milligramm mogyorólisztet adtak, és az adagot fokozatosan emelték, végül már 800 milligrammot kaptak naponta - ez körülbelül öt szem mogyorónak felel meg. A kísérlet végén a gyerekek tizenkét szem mogyorót is meg tudtak enni naponta anélkül, hogy nem lépett fel náluk a táplálék-túlérzékenységi reakció, amely súlyos esetben a betegek életét is veszélyezteti.

    A kísérletvezetõ Andy Clark elmondta, az volt a céljuk, hogy olyan gyógymódot találjanak, amely megengedi, hogy ezek a gyerekek bizalommal ehessenek abból, ami ízlik nekik. Ez jobb életminõséget jelent számukra.

    "Ez nem tartós gyógymód, de ha ezek a gyerekek továbbra is minden nap megeszik a mogyoróadagjukat, valószínûleg ezentúl is védettek lesznek a mogyoróallergiával szemben" - hangoztatta az orvos.

    Az elsõ kísérletet csak kis mintán végezték, négy gyermek vett részt benne, de azóta további tizennyolc gyermeket vontak be, és azt feltételezik, hogy az alkalmazott eljárás felnõtteknél is beválhat.

    "Egyelõre korai lenne azt mondani, hogy az eljárás mindenkinél mûködik, mindenesetre fontos elõrelépés" - mondta John Collard, az Allergy UK szervezet igazgatója.

    A kilencvenes években több mogyoróinjekciós kísérletet végeztek, sikertelenül, mostanáig csak a méh- és darázscsípésre allergiás emberek érzékenységét sikerült csökkenteni. Az ételallergia terén ezek az elsõ komoly eredmények.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Zsálya - gyógynövény

    Zsálya - gyógynövényBár elsősorban fűszernövényként ismert, az orvosi vagy kerti zsálya az egyik legrégebbi gyógynövény. A meghűléses betegségek gyakori kísérője a torokfájás, de a kellemetlen kaparó érzés a nátha, influenza, sőt mandulagyulladás első jele is lehet. Rendszerint vírus okozza, de baktériumok is előidézhetik. Mivel a "betolakodókkal" szembeni első védőgyűrűt az orr, a garat, a fül és a nyaktáji nyirokmirigyek képezik, így ha a betegség csíráit még ezen a sáncon sikerül feltartóztatni és legyőzni, akkor a melléküregekre, tüdőre átterjedő szövődmények megelőzhetők.

  • Tíz gén növelheti a hirtelen szívhalál kockázatát

    Chicago - Tíz génváltozatról állapították meg tudósok, hogy esendõvé teszik hordozójukat a hirtelen szívhalál bekövetkeztére - közölték a Nature Genetics címû szakfolyóirat vasárnap megjelent számában.

  • Meghalt az ágyhoz kötözött nõ egy baranyai kórházban

    Megfulladt az a nõ, akit ápolója ágyhoz kötözött egy szellemi fogyatékos betegeket is gondozó baranyai intézményben - közölte a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

    Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy az elsõdleges orvosi szakvélemény szerint a súlyos szellemi fogyatékos, 44 éves nõ halálát a derekára kötözött pelenka szorítása okozta, melynek kapcsán nem zárható ki az idegenkezûség. A rendõr százados elmondta, hogy az eset még szombaton történt, de azt nem kívánta megjelölni, melyik baranyai intézményben.

  • A dízel-kipufogógáznak számos hosszú távú, egészségre káros hatása lehet

    Amerikai szakemberek szerint a dízel-kipufogógáz részecskéinek PQ (phenanthrakinon) elnevezésû összetevõje negatívan befolyásolja az artériák azon képességét, mellyel a csontvelõ vérkeringését szabályozzák, s ennek számos hosszú távú, egészségre káros hatása lehet.

    A Morgantown-ban található West Virginia-i Egyetem Kardiovaszkuláris Tudományok Interdiszciplináris Kutatóközpontjának szakemberei azt állítják, hogy a férfiak, a menopauza utáni korban lévõ nõk és az idõs emberek jobban ki vannak téve ennek a hatásnak.

  • Több amerikai mozog, mégis ugyanannyi az elhízott

    Több amerikai mozog, ám az elhízottság és dohányzás aránya nem változott az elmúlt évben a legutóbbi kormányzati adatok szerint.

  • Hatékony a hiperaktív felnõtteknél a viselkedésterápia

    Kognitív viselkedésterápiával jelentõsen enyhíthetõk a figyelemhiányos hiperaktivitászavar (ADHD) tünetei felnõtteknél egy amerikai kutatás szerint. Amennyiben megtanulják tudatosan kezelni problémáikat, az érintettek kétharmadának legalább harminc százalékkal csökkentek a panaszai.

  • A hangos zene felelõs a fiatalok alkoholizálásáért?

    A hangos zenétõl többet és gyorsabban isznak a bulizó fiatalok, áll egy, a napokban közzétett tanulmányban.

    A gyors zene gyors ivást eredményez, és hogy a zene, a zene nélküli helyekkel összehasonlítva, hosszabb tartózkodásra készteti az embereket a szórakozóhelyeken” – nyilatkozta Nicolas Gueguen, a francia Universite de Bretagne-Sud egyetem viselkedéskutató professzora.

    A hangos zene hatással van az alkoholfogyasztási szokásokra - közölte e professzor.

  • A kék a kreativitást, a vörös a figyelmet javítja

    Washington - A vörös szín javítja a részletek iránti figyelmet a tanulásnál, míg a kék kreativitásra serkent - közölték kanadai kutatók a Science magazinban csütörtökön.

    A megállapításokat alkalmazhatják a reklámokban, a gyógyszerek figyelmeztetéseinél is, de különösen fontosak lehetnek a munka és tanulási környezet kialakításánál - mondta Juliet Zhu marketingkutató, a vancouveri British Columbia Egyetem munkatársa.

  • Az ember járása a legtakarékosabb

    Az ember az összes állatfajnál kevesebb energiát használ fel gyalogláskor, a futásnál azonban már nem ez a helyzet - derítette ki egy nemzetközi kutatócsapat.

  • Betiltják a higanyos mûszerek forgalmazását

    Már beiktatták a hazai jogrendbe, s várhatóan még a hónap elsõ felében kihirdetik azt a közösségi jogszabályt, amely szerint áprilistól tilos lesz higanyos, nem elektronikus mérõmûszereket forgalmazni Magyarországon – írja az egyik újság.

    Magánembereknek nem értékesíthetõ többé ilyen láz- vagy vérnyomásmérõ, az egészségügyben az elõbbieket fokozatosan le kell cserélni, az utóbbi eszközöket pedig tovább használhatják. A háztartásokban maradhatnak a már meglévõ higanyos lázmérõk.

  • Pozitív hatással van a memóriára az alvás

    A németországi Tübingeni Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a gyerekek sokkal hatékonyabban ültették át implicit tudásukat explicitté, mint a felnőttek.

  • A C-vitamin ronthatja a kemoterápia hatékonyságát?

    Washington - A C-vitamin készítmények csökkenthetik a kemoterápia hatékonyságát - állapították meg laboratóriumi kísérletek alapján amerikai kutatók.

    Különbözõ kemoterápiás szerek 30-70 százalékkal kevesebb emberi ráksejtet pusztítottak el petricsészében akkor, ha elõzetesen C-vitaminnal kezelték a sejteket - közölték New York-i rákkutatók a Cancer Research címû szakfolyóiratban.

  • A nõk agya a kövérség látványára félelemmel reagál

    Túlsúlyos idegenek képeit látva a nõk agyában olyan terület aktiválódik, amely az identitásért és önreflexióért felelõs.

  • Tíz éve fertõzõdött meg a HIV - vírussal és még mindig tünetmentes

    A HIV legyõzésének titkát hordozhatja egy nõ, akit férje tíz éve fertõzött meg a vírussal, ám máig nincs szüksége gyógyszeres kezelésre - közölték amerikai kutatók.

    Az úgynevezett "elit elfojtók, szupresszorok" közé tartozó nõ immunrendszerét a baltimore-i Egyetem munkatársai vizsgálják. Arra keresnek választ, hogy szervezete miként bírkozik meg a ma még gyógyíthatatlan betegséghez vezetõ vírusfertõzéssel. A nõ szervezetében lévõ HIV-vírus az immunrendszer támadásának hatására mutálódott és gyengült.