Az önként jelentkezőket két csoportra osztották, és követték, hogy mi történik velük. Az első csoportba tartozók 150 percet sétáltak hetente, valamint erősítő, hajlító és egyensúlyjavító gyakorlatokat végeztek. Közben rendszeresen figyelték a kutatók, hogy mi történik velük.
A második csoport egészséges életmódra ösztönző képzést kapott, és nyújtásokat végzett. A vizsgálatokat végző tudósok félévente felmérték a résztvevők állapotát, elsősorban a járási képességeket nézték, testsúlyukat mérték, a vérnyomásukat regisztrálták és a pulzusszámukat is rögzítették. A résztvevőknek nem mondták meg, hogy melyik csoportba sorolták őket.

A tudósok ezután állapították meg, hogy a napi rendszerességgel megtett séta megóvhatja az idősebbeket a mozgásképességük elvesztésétől, vagyis a kísérletben 400 méter megtételétől függött az, hogy milyen állapotba kerültek később a résztvevők.
A távolság igen fontos tényező volt a felmérés során. Négyszáz méter az körülbelül három-négy háztömbnyi sétát jelent az otthonunk környékén, illetve egy atlétikai futópálya hosszának felel meg. Ahhoz, hogy önálló életet éljünk, nagyon fontos, hogy ennyit gyalog is meg tudjunk tenni - magyarázta a professzor.
Annak az esélyét, hogy a kísérletben résztvevők ezt a "400 méteres járóképességüket" megőrizzék, a napi séta 18 százalékkal javította. Annak a kockázatát viszont 28 százalékkal csökkentette, hogy állandósult mozgáskorlátozottság következzen be náluk.
Napi húszpercnyi séta jelentősen javíthat esélyeinken, hogy idős korunkban ne kényszerüljünk arra, hogy egy szobába zárva, mozgásképtelenül töltsük életünket. Akár egy napi negyedmérföldes, azaz 400 méteres séta is megóvhatja a korosodó felnőtteket attól, hogy még idősebb korukban mozgásképtelenül éljék az életüket. Egy körülbelül húszperces, napi séta a parkban sokat segíthet az önálló életvitel megőrzésében. A mérsékelt fizikai aktivitás 18 százalékkal növeli annak az esélyét, hogy az érintettek elkerüljék az időskori mozgáskorlátozottságot. 