2024.03.29. - Auguszta

Segíthet a nõknek a séta a stroke elkerülésében

Segíthet a nõknek a séta a stroke elkerülésében
Csökkentheti egy új tanulmány szerint a nõk a stroke-kockázatát, ha tornacipõt húznak, és hosszabb tempós sétára indulnak. Azoknál a nõknél, akik tempósan gyalogolnak, 37 százalékkal volt alacsonyabb a stroke veszélye, azoknál pedig, akik legalább heti két órát sétáltak bármilyen ütemben, 30 százalékkal csökkent az agyi katasztrófa esélye. Korábbi tanulmányok már rávilágítottak arra, hogy a fizikai aktivitás segít a stroke elkerülésében, a most ismertetett kutatás azonban arra összpontosított, hogy pontosan mely mozgásfélék lehetnek a nõk legnagyobb segítségére ezen a téren.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

"A dolgok a meghatározott ideig tartó tempós séta mellett szólnak" - mondta Jacob Sattelmair, a Harvard Egyetem közegészségüggyel foglalkozó iskolájának doktorandusza, a tanulmány vezetõ szerzõje.

A 39 ezer nõi egészségügyi dolgozó részvételével készült kutatás 12 évet ölelt fel, a nõk mindegyike 45 éves vagy annál idõsebb volt. A 12 év alatt 579-en szenvedtek el agyi katasztrófát. A részvevõket idõrõl idõre megkérdezték arról, hogy milyen mozgást végeznek, a séta mellett megerõltetõbb sportok - biciklizés, futás úszás - is felmerültek, de a kutatók nem találtak kapcsolatot a megerõltetõbb mozgásfélék és a stroke csökkent veszélye között.

A szakemberek szerint elképzelhetõ, hogy a visszafogottabb teljesítmény kedvezõbben hat a vérnyomásra, amelynek megemelkedése az agyi katasztrófához vezetõ egyik jelentõs tényezõ. A felmérések során a tudósok más kockázati tényezõket - így a pontos életkort, bizonyos gyógyszerek szedését vagy éppen a dohányzást - is figyelembe vettek.

A kutatók ismételten kiemelték: a magas vérnyomás mellett a szívbetegségek, a kettes típusú cukorbetegség, valamint az elhízás is növeli a stroke veszélyét. "Az agyi katasztrófához közvetlenül köthetõ tényezõk mind javulnak a mozgás révén. Minden összefügg" - mondta az egyik szakember.