rss
  • A vörösbor csökkenti dohányzó férfiaknál a tüdõrák kialakulásának esélyét?

  • A Kaiser Permanente tudósai szerint a vörösbor magas antioxidáns tartalma révén csökkentheti a tüdõrák kialakulásának esélyeit dohányos férfiak esetében.

    Dr. Chun Chao és kollegái összesen 84 170 45 és 69 év közötti férfi egészségügyi adatait és életviteli szokásait vizsgálták meg a Kaliforniai Férfi Egészségügyi Felmérés keretében. A három éves kutatás során összesen 210 tüdõrákos esettel találkoztak. A kutatók a sör, a vörös és fehérbor, valamint az égetett szesz fogyasztásának hatásait vizsgálták a tüdõrák kialakulására.

    Az eredmények szerint minden egyes pohár vörösbor elfogyasztásával (egy hónapra lebontva) mintegy 2 százalékkal csökken a tüdõrák kialakulásának esélye dohányosok esetében.

    Az adatok alapján azoknál a dohányos férfiaknál, akik napi egy vagy két pohár vörösbort fogyasztottak, a tüdõrák kialakulásának valószínûsége mintegy 60 százalékkal csökkent a többiekhez képest.

    A kutatók az eredmények ismertetése mellett fontosnak tartják azonban kiemelni, hogy a tüdõrák kialakulásának esélyeit még mindig a dohányzás abbahagyásával lehet a leginkább csökkenteni, hiszen a vörösbort fogyasztó dohányosoknak még a csökkent értékek mellett is jóval nagyobb az esélyük a betegség kialakulására, mint a nemdohányzóknak.

    A vörösborról régóta közismert, hogy igen magas az antioxidáns tartalma elsõsorban a szõlõ héjából és magjából származó reszveratrolnak köszönhetõen.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Cukorbetegség kezelése fokhagymával

    Budapest - Japán kutatók vizsgálatai szerint a fokhagymában olyan anyag található, amely a cukorbajos egerekben csökkenti a magas vércukorszintet. A sikeres állatkísérletek után cukorbetegek bevonásával tervezik a tudományos munka folytatását.

    A fokhagyma évezredek óta használatos nemcsak fûszerként, hanem gyógyszeres kezelésre is. A korszerû vizsgálati módszerek bizonyították, hogy valóban csökkenti a vérzsírok szintjét, alvadásgátló és mérsékli a magas vérnyomást is.

  • A napon való kellemes kikapcsolódás veszélyes is lehet

    A napon való kellemes kikapcsolódás veszélyes is lehetItt a nyár, gyermekeink az egész napos iskolapadban való görnyedés után végre kiszabadulnak, s a legjobb esetben a nyarat a szabadban játékkal, kirándulással, strandolással töltik. Dr Péntek Éva, a Karitáció Alapítvány szakértője a napozás lehetséges mellékhatásai kapcsán elővigyázatosságra és óvintézkedésre buzdít. Néhány ötlet és segítség a napsütésben töltött felhőtlen órákhoz, hogy ne árnyékolják be őket a leégés okozta kellemetlenségek: a napsugarak kétféle ultraviola sugarat tartalmaznak, amelyek elérik a bőrt: UVA- és UVB sugarakat. Az UVB sugárzás a bőr (az epidermisz) felső rétegeit égeti, ami leégést okoz.

  • Vegye ki fülbevalóját és megszûnik a hátfájása

    A krónikus hátfájás egyik kiváltó oka lehet a fülbevaló is - állítja egy brit szakember.

    A fémbõl készült fülbevalók illetve fogtömések, vagy bármilyen fémdarab, ami átszúrja, vagy csak érinti a bõrt, olyan láncreakciót indíthat be, mely izmok százait kényszeríti vigyázzállásba, és akár hátfájást is okozhat.

    A kínzó fájdalom mindössze azzal megszüntethetõ, ha eltávolítjuk ékszereinket.

  • Nincs még használható mûmáj, kevés a donor

    Túl kevés a donor az akut vagy krónikus májgyengeségben vagy karcinómában szenvedõ betegek májának transzplantációjához. Ugyanakkor a harminc éve tartó kutatások sem járnak sikerrel abban, hogy a beteg máj munkájának gépi megerõsítésére vagy a szerv pótlására megfelelõ módszert találjanak a tudósok. Az eddig kifejlesztett szerkezeteknek többnyire nem volt pozitív hatásuk az emberi szervezetre - jelentette ki Andrew Burroughs brit kutató a nyolcezer meghívott részvételével zajló Európai Májkonferencia (EASL) alkalmából tartott sajtótájékoztatón Bécsben.

  • A krón-betegségben szenvedõ gyerekek elsõsorban a lelki problémák miatt hiányoznak az iskolából

    A gyulladásos bélbetegségben szenvedõ gyerekek a sok hiányzás miatt nehézségekkel küszködnek. Azonban ezek a hiányzások elsõsorban nem a betegség velejárói, hanem a lelki problémák következményei, mint péládul a depresszió - írja egy új tanulmány.

    Egy ohio-i gyerekkórház kutatói megvizsgáltak 11 és 17 év között gyerekeket, akik egy része gyulladásos bélbetegségekben szenvedett (ez általában a krónbetegség vagy fekélyes vastagbélgyulladás volt), másik részük egészséges volt. A diákok egy kérdõíven beszámoltak a szellemi egészségükrõl, az iskolában való szereplésükrõl és életminõségükrõl.

  • Nehezen tisztázható nézeteltérések - Káros a mobil vagy nem?

    Megnyugtató válasz helyett nehezen tisztázható nézeteltéréseket hozott a mobiltelefon feltételezett mellékhatásairól végzett nagy nemzetközi felmérés.

    Egyelõre csalódniuk kell azoknak, akik bizonyítékot vagy cáfolatot várnak arról, valóban okozhat-e rákot az agy közvetlen közelében használt mobiltelefonok rádiósugárzása. Félõ, hogy alulmúlja a várakozásokat az e tárgyban az eddigi legnagyobbnak minõsített nemzetközi tudományos felmérés, a részben az EU által finanszírozott Interphone.

  • A szellemi játékok nem tesznek okosabbá

    Akár Super Mariót is játszhatnának szellemi komputeres játékok helyett azok, akik elméjüket akarják edzeni, ugyanis kiderült: a szellemi játékok nem tesznek okosabbá. Brit kutatók hat héten át vizsgáltak olyan számítógép-felhasználókat, akik kognitív képességeik fejlesztése érdekében kapcsolódtak be online szellemi játékokba. Az eredmények szerint azonban a játékosok semmivel sem lettek okosabbak.

    A szakemberek a BBC adó Bang Goes the Theory címû mûsorának nézõibõl válogattak ki több mint 8600 részvevõt, akiknek életkora 18 és 60 év között mozgott.

  • Egyre több gyermek szenved veseköves betegségben

    Amikor a vesekõre gondolunk, ritkán jutnak eszünkbe a gyerekek. Az orvosok azonban azt állítják, hogy egyre több gyermek szenved ettõl az igen fájdalmas betegségtõl, a szám pedig egyre növekedhet az elhízás terjedésével.

    Bár a beteg gyermekek számát pontosan nem lehet meghatározni, a gyermekkorházak orvosai állítják, a számok egyre növekednek. "Nagyon kevés adat áll rendelkezésre a gyermekek köves megbetegedéseivel kapcsolatban." - mondta Dr. Caleb Nelson, a Bostoni Gyermekkórház urológusa. "A legtöbb adat felnõttekre, vagy a teljes népességre vonatkozik."

  • Szívbetegek kerüljék a hideget!

    München - Szívinfarktus után a betegek vérében néhánynapos hideg hatására megnõ a gyulladást jelzõ fehérjék mennyisége, ami újabb szívroham veszélyére utal. Az AIRGENE európai kutatócsoport figyelmezteti a korosodó szívbetegeket, hogy hosszabb ideig ne tartózkodjanak a hidegben.
    A szívrohamok télen sokkal gyakrabban következnek be, mint nyári melegben. Ezt fõleg azzal magyarázták, hogy hideg hatására az erek összehúzódnak, a szívizom kevesebb vért kap, mint amennyire szüksége volna és valamelyik koszorúér elzáródásának következtében szívinfarktus következik be.

  • A fiatalkori elhízás kétszeresére növeli a halálozási kockázatot

    Az elhízott fiatal férfiak halálozási kockázata a duplája egészséges súlyú társaikénak. A túlsúlytól ráadásul zömmel sohasem szabadulnak meg, tehát egész életüket végigkíséri a megnövekedett kockázat - hangzott el kedden Stockholmban, egy elhízással foglalkozó nemzetközi konferencián.

    A dán Preventív Orvostudományi Intézet tudósai több mint 5000 hadköteles fiatal adatait elemezték húszéves koruktól nyolcvan éves korukig.

  • A paracetamoltartalmú gyógyszerek növelhetik az asztma kialakulását?

    Egy új tanulmány szerint a paracetamoltartalmú gyógykészítmények 46 százalékkal is növelhetik az asztma kialakulását gyermekeknél. Az orvosok óvatosságra, körültekintésre intenek a mindennapos hatóanyag használatával kapcsolatban.

    Az új-zélandi központú kutatás során világszerte 200 ezer beteg csecsemõt vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy, akik paracetamolt kaptak, gyakrabban alakult ki allergia, asztma, és kiütés, mint az ilyen készítményt nem kapók között.

  • Rosszul állunk a szájhigiénia terén

    A hazai gyakorlat szerint csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor már valami komoly problémánk, pl. tartós és elviselhetetlen fogfájásunk van. A szájhigiénia elhanyagolása súlyos betegségeket okozhat, hiszen a szájban lévõ baktériumok megtapadnak a fog felszínén, s néhány nap alatt a bakteriális lepedék megkezdi áldásosnak nem éppen nevezhetõ munkáját. Az íny közelében lévõ baktériumok gyulladásokat okozhatnak. Ennek általános tünete az ínyvérzés, ínyfájdalom és a rossz lehelet. Erre a betegek többsége a fogmosás elkerülésével, szüneteltetésével reagál.

  • Jó önkontroll és a pozitív szellemi beállítottság a nemet mondás kulcsa

    Az ún. kompetencia készségek, melyek önállóvá és rátermetté tesznek - ilyenek például a jó önkontroll és a pozitív szellemi beállítottság - nagy szerepet játszanak abban, hogy a tinédzserek káros szenvedélyektõl mentes életmódot alakítsanak ki, még akkor is, ha a barátaik isznak, dohányoznak, vagy drogoznak - közölték a Weill Cornell Orvosi Egyetem kutatói.

    A közeli barátok káros szenvedélyei képezik az egyik legbefolyásosabb külsõ hatást, mely a tizenéveseket arra sarkallja, maguk is éljenek a szerekkel.

  • Ha nem figyelünk eléggé, a gyümölcsök is kárt tehetnek a fogainkban

    Ha nem figyelünk eléggé, a gyümölcsök is kárt tehetnek a fogainkbanA különböző savas hatású ételek/italok, ilyenek a gyümölcsök és a gyümölcslevek, károsíthatják fogainkat elsősorban úgy, hogy elkoptatják annak védőrétegét, a fogzománcot. Azt vesszük észre, hogy fogsorunk egyre érzékenyebbé válik, majd a következő fokozat az, hogy mehetünk a fogorvoshoz. A gyümölcsök, elsősorban a citrusfélék, a bor, különböző édességek, szénsavas üdítők, energiaitalok felpuhítják a fogfelszínt, amely ilyenkor különösen sebezhető válik. Ha a felsoroltak fogyasztása után közvetlenül mechanikus behatás éri fogainkat, azokban hosszabb távon komoly kár keletkezhet.