rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • A világ elsõ teljes arcátültetését végezték Spanyolországban

  • A világ elsõ teljes arcátültetése volt a mûtétet végzõ kórház állítása szerint egy 2010 márciusi spanyolországi transzplantáció.

    A sikeres arcátültetést 2010 március 20-án végeztek a barcelonai Vall d'Hebron Egyetemi Klinikán. Az eljárás egy 30 fõs stáb részvételével 22 órán át zajlott. Az orvoscsapatot vezetõ Joan Pere Barret elmondta: a férfi beteg arca balesetben olyan súlyosan roncsolódott, hogy a páciens alig tudott lélegezni, nyelni és beszélni, ezért teljes arcátültetésre szorult.

    A beavatkozás során a férfi új orrot, pofacsontokat, alsó és felsõ állkapcsot, fogakat és ínyt, ajkakat, szájpadlást, arcizmokat és arcbõrt, valamint új ereket kapott. Az eljáráshoz donorszöveteket alkalmaztak. Az új arcot a páciens koponyájának formájához és a baleset elõtti kinézetéhez igazították. "Nem fog más arcával szaladgálni az utcán" - jegyezte meg az orvos.

    A beteg állapota kielégítõ, felépülése azonban sok idõbe telhet. "Reméljük, hogy heteken belül elkezdhet beszélni, enni és talán még nevetni is" - mondta Barret, aki hozzáfûzte: a beteg már tükörbe nézett, és jelzésekkel értésre adta, hogy elégedett az eredménnyel.

    A világon a barcelonai beavatkozás volt a tízedik ilyen jellegû mûtét, de a korábbiak csak részleges arcátültetést jelentettek. A legtöbbet - négyet - eddig Franciaországban végezték. Európában Spanyolországon és Franciaországon kívül még nincs gyakorlata az ilyen átültetésnek.

    Elsõként 2005-ben hajtottak végre részleges arcátültetést, a francia Isabelle Dinoire a mûtét után 10 hónappal teljesen össze tudta zárni ajkait, 18 hónap múltán pedig nevetni is tudott.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Testmozgást öregkorban is - fizikai terhelés és agyi vérellátás

    Jobb az agy vérellátása, jobban tágulnak az agyi erei azoknak az idõsödõ embereknek, akik rendszeresen mozognak, mint azon kortársaiké, akik lustábbak. A legkorszerûbb vizsgáló eljárással végzett tanulmány eredményeit egy nemzetközi tudományos ülésen ismertették amerikai kutatók.

    Az orvosi diagnosztikában óriási változást hozott a röntgensugár fölfedezése, kiváltképp akkor, amikor az erekbe fecskendezett, röntgenárnyékot adó anyaggal sikerült megoldani az érfestést is, láthatóvá téve az ereket.

  • Egyre több fiúnál és férfinál alakul ki táplálkozási zavar, anorexia

    Az elhízási járvány tehetõ felelõssé azért, hogy egyre több fiúnál és férfinál alakul ki anorexia. Egyre több tinit gúnyolnak a túlsúlyáért, és az egészséges táplálkozásról szóló tájékoztatók is összezavarják õket - állítják a táplálkozási zavarokkal foglalkozó szakemberek.

    Több mint 7 millió ausztrál túlsúlyos vagy elhízott, de egy táplálkozási zavarral foglalkozó alapítvány naponta több telefonhívást is kap olyan fiúk családtagjaitól és barátaitól, akik éheztetik magukat, vagy evési rohamaikat követõen az önhánytatáshoz folyamodnak.

  • A túl sok alvás növelheti a szélütés kockázatát?

    Washington - A menopauza utáni nõknek nagyobb a kockázata a szélütésre, ha rendszeresen kilenc óránál többet alszanak éjszakánként - állítják amerikai kutatók csütörtökön közzétett tanulmányukban. Az Egyesült Államok negyven területérõl 93 ezer nõt vizsgáltak, akik kora ötven és 79 év között volt. Mintegy öt százalékuk nyilatkozott úgy, hogy naponta kilenc óránál többet alszik. Nekik 60-70 százalékkal nagyobb a kockázatuk a szélütésre, mint azoknak a nõknek, akik az átlagos hét órát töltötték pihenéssel éjszakánként - írják a kutatók az Amerikai Szív Társaság lapjában, a Stroke-ban.

  • Az idõsebb apák gyermekeinél magasabb a bipoláris zavarok kockázata

    Stockholm - Az idõsebb férfiak gyermekeinél magasabb az úgynevezett bipoláris zavarok kockázata - derült ki egy nagyszabású svéd kutatásból, amelynek eredményeit az Archives of General Psychiatry címû elmekórtani szaklap szeptemberi számában tették közre.

    A bipoláris betegséget (mániás depresszió), amely a teljes népesség 1-4 százalékát sújtja, a kedélyállapot és mûködõképesség drámai változásai jellemzik. A beteg hol mélységesen levert, apatikus, hol szárnyal a jókedvtõl és a tettvágytól.

  • A HIV-vírus elrejtõzhet a csontvelõben

    A HIV-vírus elrejtõzhet a csontvelõben, így kikerülheti az õt "támadó" gyógyszereket, késõbb pedig feléledve és szaporodva AIDS-betegséghez vezethet - közölték amerikai kutatók a Nature Medicine címû szakfolyóirat vasárnap megjelent számában. Kathleen Collins a Michigani Egyetem kutatója csoportjával megállapította, hogy a HIV-vírus képes megfertõzni a hosszú élettartamú csontvelõi vérképzõ õssejteket. Collins szerint a vírus szunnyadó állapotban van a csontvelõi õssejtekben, majd amikor azok vérsejtekké fejlõdnek, újra aktiválhatja magát, ezáltal újraélesztheti a fertõzést is.

  • Csodagomba?!

    A varázsgomba spirituális hatása egy éven túl is tarthat

    Washington - A pszilocibint tartalmazó, úgynevezett mágikus gombák "spirituális" hatása egy éven túl is tart, és segíthet azoknak, akik halálos kórral vagy addikcióval küzdenek - közölték amerikai kutatók kedden.

    A kutatók szerint eredményeik azt is igazolják, hogy kellõ ellenõrzés mellett önkénteseken biztonságosan tesztelhetõk pszichoaktív szerek.

  • Védõoltással a kokainizmus ellen

    Az orvostudomány történetében elõször várható, hogy kokainizmus ellen oltással védekezhetünk. Amerikai szakemberek szerint a tudományos eredmény értékét tovább növeli, hogy hasonló oltóanyag kidolgozásával várhatóan a nikotin és a heroinfüggõség is megszüntethetõ.

    Két amerikai egyetem munkatársai elõször egymástól függetlenül, majd mind szorosabb együttmûködéssel dolgozták ki azt az oltást, mely forradalmasíthatja a különbözõ kábítószerekrõl történõ leszokás technikáját.

  • Számos pozitív hatással bír a mandarin

    Számos pozitív hatással bír a mandarinA mandarin nagyon gazdag vitaminforrás, így erősíti az immunrendszert, tehát ellenállóbbá teszi a szervezetet. A C-vitamin tartalma miatt a szervrendszer könnyebben képes égetni a zsírt, ezért segíthet a fogyókúrában. Fogyasztásával méregtelenítesz, hiszen eltávolítja a szervezetedből a fölösleges anyagokat, Gyulladáscsökkentő hatása is ismert. Láz esetén is kiváló gyógyír. Növeli a vörösvérsejtek oxigén visszatartását, azaz tisztítja a vért. Kiváló stresszoldó, mert nyugtató hatással is rendelkezik.

  • Tíz tévhit az egészséggel szemben

    A zsíros ételek pattanást okoznak?! Olvasás során a félhomály rontja a látást? A barnított bõr véd a naptól? A haj és a köröm tovább nõ a halál után? ...

    Az szervezetünkben lejátszódó folyamatok kapcsán élõ hiedelmeink eredetére legtöbbször nem derül fény, a legtöbb valószínûleg babonaként szállt apáról fiúra és anyáról leányra. Összeállításunkban a leggyakoribb és leginkább bevett mítoszokat cáfoljuk.

  • A nagy adag tesztoszteron növeli az izomtömeget, de teljesítõképességet nem

    Az egészséges idõsödõ férfiaknak, ha nagy adag tesztoszteront kapnak, növekszik az izomtömegük és erejük, de nem mutatkozik fejlõdés a fizikai funkciókban - állítja egy új tanulmány.

    Ez azért történhetett, mert a tanulmányban vizsgált személyek "szokatlanul fittek voltak az életkorukhoz képest." - állítja Dr. Thomas W. Storer a Bostoni Egyetem orvosi karáról munkatársaival együtt. Ez azt jelenti, hogy az erõ és izom, amit megszereztek, nem befolyásolta az egyébként is kifogástalan fizikai teljesítõképességüket.

  • Barna zsírszövet, amelytõl fogyhatunk

    Fogyhatunk a zsírtól, állítja amerikai kutatók egy csoportja. Szerintük alapvetõen rossz az elképzelés, ami szerint a zsírszövet a hõszigetelést és némi extra energiát leszámítva nem elõnyös a szervezetben. Azt ugyanis kevesen tudják, hogy a zsírszövetnek két típusa van: a fehér és a barna.

    A diétázók a fehér zsírtól rettegnek, kevesen tudnak azonban az anyag barna változatáról. A barna zsír tele van mitkondriumokkal, a test energiagyártó sejtjeivel és elégeti a szervezet kalóriáit csak azért, hogy hõt tudjon generálni.

  • Testedzõ pirula

    A lusták dédelgetett álma teljesülhet, amennyiben emberen is beválik a testedzõ pirula - e csodaszer ugyanis bárminemû fizikai erõfeszítés nélkül segít megszabadulni a súlyfeleslegtõl, ráadásul fitté tesz. A kaliforniai Salk Intézetben kikísérletezett pirula egyetlen fogyatékossága, hogy jelenleg csupán egereken próbálták ki, bár náluk igen jó eredménnyel.

    A gyógyszer segítségével a mozgásszegény életmódra kárhoztatott egerek négy hét alatt több kalóriát égettek el, s kevesebb zsír rakódott le szervezetükben, mint fajtársaiknál, amelyek nem részesültek a készítmény áldásos hatásából.

  • Lelki okai is lehetnek a hasfájásnak

    Lelki okai is lehetnek a hasfájásnakAz emésztőrendszer és a hasűri szervek érzékeny jelzői lehetnek a pszichés állapotnak, stressznek, szorongásnak, elfojtott feszültségnek. hasfájások egy jelentős része funkcionális jellegű. Hányszor halljuk, hogy kilyukad a gyomrom az idegességtől, vagy nem veszi be a gyomrom ezt a hazugságot... A hátterében semmilyen szervi elváltozás nem mutatható ki. Más esetben belgyógyászati vizsgálatokkal igazolható elváltozás áll a panaszok hátterében. Ilyenkor is igaz azonban, hogy a betegség kialakulásában többnyire jelentős szerepe van a lelki okoknak.

  • A hentesárú fogyasztása rákot okozhat

    Patkánykísérletek alapján összefüggést mutatott ki a hentesárú - felvágottak, sonkák - fogyasztása és a bélrák kialakulása között egy francia kutatócsoport, amelynek tanulmányát a francia mezõgazdasági kutatóintézet (INRA) tette közzé.

    Korábbi vizsgálatok alapján is feltételezték, hogy a húsféleségek, különösen a vörös húsok fogyasztása elõsegíti a bélrák kifejlõdését, de ezt eddig nem támasztották alá megfelelõ bizonyítékok.