
Akár 32%-kal is kisebb az esélye a mellrák kialakulásának azon nõknél, akik rendszeresen végeznek intenzív testedzést, ami nem csak futás, aerobik, tenisz vagy tánc lehet, de padlósúrolás vagy ablakmosás is. A rákmegelõzõ hatás csak az igazán erõteljes tevékenységek esetében érvényesül. Az olyan könnyebb munkák, mint a porszívózás vagy a kertészkedés, ill. a kevésbé megerõltetõ sportágak nem csökkentik a mellrák rizikóját. Kutatók Michael Leitzmann, az amerikai National Institutes of Health munkatársának vezetésével több mint 32 ezer nõt vizsgáltak 11 éven át, évenként kikérdezve õket többek között a fizikai aktivitásukról.
A fenti eredmények mellett a kutatás arra is fényt derített, hogy a túlsúlyos vagy elhízott nõknél az erõteljes testmozgás nem csökkentette a rák rizikóját. Bár a kutatók szerint mindez nem jelenti azt, hogy a mozgásnak ne lenne védõ szerepe, inkább arról lehet szó, hogy ezek a nõk eltúlozták az aktivitásuk mértékét.
Az elhízás mai ismereteink szerint legalább hatféle rákbetegség rizikóját növeli, köztük a mellrákét is, melynek túlélése egy korábbi tanulmány szerint 50%-kal kisebb az elhízott nõk esetében vékonyabb társaikhoz képest.