rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • 13 évvel nõtt a HIV-fertõzöttek életkilátása

  • Az új AIDS-kezeléseknek köszönhetõen 13 évvel nõtt a betegek életkilátása az utóbbi évtizedben. A Bristol Egyetem kutatói 14 különbözõ tanulmány 43 ezer esetének összevetése után vonták le a megállapítást.

    A kutatók szerint az a HIV-fertõzött, aki most, húszéves korában kezdi szedni a gyógyszereket átlagban még további 43 évig élhet. Tíz évvel korábban egy húszéves korától kezelt beteg még csak arra számíthatott, hogy átlagban további 36 évig élhet.

    A Lancet címû szakfolyóiratban publikált tanulmány a Hiv-fertõzöttek életkilátásait három periódusban - 1996-1999, 2000-2002 és 2003-2005 - mérték fel és hasonlították össze.

    A tudósok azonban felhívták arra a figyelmet, hogy ez olyan észak-amerikai és európai országokra érvényes adat, ahol az átlagos életkilátások 80 év körül vannak. Szerényebb életkilátások várnak azokra a páciensekre, akiket késõn kezdtek el kezelni, és azokra, akik fertõzött tûvel kábítószerezve betegedtek meg - fogalmaztak a kutatók.

    Világszerte 33 millió HIV-vírussal fertõzött ember él, s a járvány nyolcvanas évekbeli kitörése óta a betegség mintegy 25 millió áldozatot követelt. Nincs ellene oltóanyag, nem gyógyítható, de megfelelõ kezeléssel küzdeni lehet a vírussal, és a páciensek csaknem normális életet élhetnek. A kezelés nélkül azonban a vírus tönkreteszi a szervezet immunrendszerét, védtelenné téve a betegeket a fertõzésekkel és a rákkal szemben.

    Jelenleg már több mint húszféle gyógyszer van piacon, amelyeket különbözõ módon lehet variálni, ám a betegeknek rendszeres orvosi ellenõrzésre van szüksége, például azért, mert a vírus mutálódhat. A gyógyszergyárak már kombinált gyógyszerekkel is elõálltak, hogy könnyebbé tegyék a terápia betartását.

    Az ENSZ szerint a fejlõdõ világban közel hárommillió fertõzött kap HIV-gyógyszereket, a rászorultak hetven százaléka. A HIV-vírus szexuális érintkezés, vér, tûvel való kábítószer használat útján terjed, illetve szüléskor, majd a szoptatás útján a fertõzött anya is továbbadhatja gyermekének. Ez utóbbi kapcsán a Lancet egy másik tanulmánya arról számolt be, hogy ha hathetes korukig naponta nevirapine kezelésben részesítik az anyatejjel táplált csecsemõket, ez megvédheti õket a HIV-fertõzéstõl. A közel 2 ezer gyermek bevonásával végzett felmérés azt mutatta, hogy az anya gyógyszerezése helyett ezzel a módszerrel 46 százalékkal csökkentették a fertõzés arányát.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Új esély a rákterápiában

    A nõk leggyakoribb daganatos megbetegedése az emlõrák, melynek több szövettani megjelenése lehet. Vannak enyhébb formái, de rosszabb prognózisúak is. A betegség egyik, elterjedt formájának kezelésére dolgozták ki a gátolt érképzés módszerét, s az ahhoz szükséges gyógyszert, amelynek alkalmazása a szakorvos szerint nemcsak az emlõrákosok esélyeit javíthatja.

    Az emlõdaganatos betegeknek mintegy egynegyede szenved HER2-pozitív emlõrákban, ami e betegségnek egy jól körülhatárolható csoportja.

  • Lelki okai is lehetnek a hasfájásnak

    Lelki okai is lehetnek a hasfájásnakAz emésztőrendszer és a hasűri szervek érzékeny jelzői lehetnek a pszichés állapotnak, stressznek, szorongásnak, elfojtott feszültségnek. hasfájások egy jelentős része funkcionális jellegű. Hányszor halljuk, hogy kilyukad a gyomrom az idegességtől, vagy nem veszi be a gyomrom ezt a hazugságot... A hátterében semmilyen szervi elváltozás nem mutatható ki. Más esetben belgyógyászati vizsgálatokkal igazolható elváltozás áll a panaszok hátterében. Ilyenkor is igaz azonban, hogy a betegség kialakulásában többnyire jelentős szerepe van a lelki okoknak.

  • Tüdõrák elleni tabletta?!

    A tüdõrák elleni tabletta esélyt jelenthet némely beteg számára

    Washington - Meglepõen eredményesnek mutatkozott némely, a tüdõrák elõrehaladott stádiumában lévõ páciensnél az Iressa nevû tabletta; legalább olyan hatékonynak bizonyult, mint a hagyományos kemoterápia - jelentették be amerikai kutatók.

    Azok a betegek, akik napi egy tablettát szedtek, ugyanannyi ideig éltek, mint azok, akik kemoterápiás infúzióban részesültek, a docetaxel hatóanyagú Taxotere készítményt kapva.

  • A vitamintabletták nem elõzik meg a szívbetegségeket

    Washington - Sem a C-vitamin, sem az E-vitamin nem csökkenti étrend-kiegészítõként szedve a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, beleértve a szívrohamot és a szélütést is - állítják tanulmányukban amerikai kutatók.

    A vitamin-étrendkiegészítõk hatását vizsgáló tanulmányban összesen 14 641 orvos vett részt, valamennyien ötven év fölötti férfiak, akik átlagéletkora 64 év volt. A tesztalanyok nyolc éven át C-vitamint, E-vitamint, mindkettõt vagy placebót szedtek.

  • Székely Tamás: a rák elleni küzdelemben a megelõzés a legfontosabb

    Budapest - A rák ellenes küzdelemben a megelõzés a legfontosabb, de egyben a legnehezebb feladat a gyógyítás és a korai felismerés mellett - hangsúlyozta Székely Tamás egészségügyi miniszter a rák ellenes küzdelem világnapján tartott konferencián szerdán Budapesten.

    A Magyar Rákellenes Liga által szervezett Füstmentes gyermekkort! A ma gyermekei, a holnap világa! címû rendezvényen a miniszter a felnõttek személyes példamutatásának fontosságát emelte ki, mondván "ezzel tudunk a legtöbbet elérni".

  • Leismaniasis

    A távolsági turizmusnak, és a globális felmelegedés következtében egyre jobban kiterjedõ endémiás területnek köszönhetõen, a betegség megjelenése egyre gyakoribbá válhat az európai országokban.

    Az élõsködõ olyan élõlény, amely egy másik szervezeten vagy szervezetben él, és a létfenntartásához szükséges anyagokat részben vagy egészben ettõl a szervezettõl vonja el. A leishmaniasis, ostoros egysejtû (protozoon) által okozott kórkép. Legalább 30 Leishmania fajta van, amelyek közül 18 eredményezhet emberi megbetegedést.

  • A szoptatás valószínûleg megóv bizonyos allergiák ellen

    Amennyiben az atópiás betegségekre (pl. ekcéma, asztma, ételallergiák) különösen hajlamos csecsemõk legalább négy hónapos korukig csak anyatejet kapnak, vagy tehéntejmentes tápszert, akkor késõbb alakulnak ki ezek a betegségek, vagy egyáltalán nem is jelentkeznek a tünetek. A Pediatrics januári számában megjelenõ cikk a fenti végsõ következtetést vonja le. "Alapjában valószínûleg mindegy, mit esznek a várandós és szoptató kismamák” - állítja Dr. Frank Greer a Wisconsin Egyetem gyermekgyógyász professzora, a cikk egyik szerzõje.

  • Bor és Egészség

    A bor egészségre kifejtett jótékony hatását már az ókorban ismerték, Mezopotámiában az asszírok és a babilóniaiak orvosságként is használták. A régi Egyiptomban a bor értékes gyógyszer volt, mint fertõtlenítõ, fájdalomcsillapító és férfierõt fokozó szer. E népek a borba, ha gyógyszerként használták, mézet, gyógyfüveket, fûszereket vegyítettek. Az ókori Görögországban Asklepios a gyógyítás istene és Dionysos a bor és a mámor istene rokonok voltak, ami azért is érdekes, mert így a mitológia, a vallás szintjén is összekapcsolták a gyógyítás és a bor fogalmát.

  • Újabb beteg élhet tovább örökölhetõ pacemakerrel

    Elhunyt szívbetegek szívritmust szabályozó pacemakert vagy bonyolultabb változatát, a mellkasukba beültethetõ defibrillátort adományoztak végrendeletükben, mivel az elhalálozásuk után kiemelt készülékek továbbra is mûködésképesek.

    Ha valakinek a szívmûködése nagyon lelassul, sõt néha veszélyesen hosszú ideig kihagy, pacemaker-mûtét után ugyanúgy élhet, mint mindenki más, akinek a szíve zavartalanul mûködik.

  • Növeli a mellrák kockázatát a túlsúly

    Növeli a mellrák kockázatát a túlsúlyMivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A mellrák önmagában nem halálos kór, csak akkor válhat azzá, ha áttéteket képez a szervezet más részein, bekerül a nyirokcsomókba, a tüdőbe vagy egyéb szervekbe. Ha bejut a véráramba vagy a csontokba, akkor valóban akár végzetes is lehet. Az áttétképződés azt jelenti, hogy terjed a daganat, és ha eléri a nyirokcsomókat, ellenőrizhetetlenné, fékezhetetlenné válhat. A korai felismerés a legjobb mód a terjedés megelőzésére.

  • A rossz szájhigiénia különböző egészségi problémákhoz vezethet

    A rossz szájhigiénia különböző egészségi problémákhoz vezethetA tudomány már régóta ismeri a rossz szájhigiénia és a különböző egészségi problémák közti összefüggéseket. A fogkövet, vagyis a dentális plakkot a fogak felszínén megtapadó baktériumok hozzák létre, amelyekből normális esetben is több millió tartózkodik a szájban. A nyálkahártyát és az immunrendszert is védhetik, egyetlen célunk csupán az lehet, hogy ne engedjük őket túlburjánozni. A plakk megkeményedéséhez ugyanis elég csupán néhány, fogmosás nélküli nap, mialatt az ételmaradék keveredik a nyállal és a rengeteg baktériummal.

  • Szemünk gyógyítói nem képesek csodatételre

    Úgy vigyázz rá, akár a szemed fényére!- hangzik a figyelmeztetés, ha értékes dolog megõrzését várjuk el a megszólítottól. Megfogadjuk-e az intelmet akkor is, amikor éppen látószervünk megóvásáról van szó? A kérdés aktualitását nem csak a vele összefüggõ két jeles októberi nap - a Látás Világnapja (október 11.) és A fehér bot napja (október 15.) - adta, hanem az is, hogy a nemzetközi Vision program keretében ez idõ tájt összegzik a szakemberek azokat a legújabb tudományos eredményeket, melyek szemünk épségének, látásunk megõrzésének érdekében születtek.

  • A fogamzásgátlók szedésének furcsa következménye

    A Liverpool Egyetem kutatói szerint a fogamzásgátló tabletták gátolhatják a nõk természetes képességét arra, hogy saját maguktól genetikailag eltérõ partnert választhassanak.

    Ha egy nõ ösztönös vonzódása a genetikailag eltérõ férfiakhoz valamilyen módon gátlódik, nehézségek léphetnek fel akkor, amikor teherbe próbál esni, megnövekedik a vetélés kockázata, és megnyúlhatnak a terhességek közötti idõszakok. A genetikai diverzitás hiányának átörökítése a gyermekre pedig az immunrendszerét is gyengítheti.

  • Nem használ semmit a termékenységet segítõ gyógyszer?

    Egy megjelent tanulmány szerint a nõk által régóta szedett termékenységet segítõ gyógyszerek nem érnek semmit. Brit kutatók által végzett kísérletek kimutatták, hogy a legnépszerûbb hatóanyag nem javítja a teherbeesés esélyeit.

    A clomifén citrát arra szolgál, hogy serkentse a peteérést és a petetermelést. 580 skót asszonyt is megvizsgáltak, akik több mint két éve ok nélkül nem estek teherbe, és azt találták, hogy a gyógyszerrel nem stimulált mesterséges megtermékenyítés sem mûködött jobban.