Félelmek a depresszióval kapcsolatosan

Sokan tartanak és félnek a pszichiáterektõl, a gyógyszerektõl, sokszor indokolatlanul. Az egyik leggyakoribb félelem, hogy ha pszichiáterhez fordulnak, akkor két perc alatt felírnak valamiféle antidepresszánst, aztán szélnek eresztik a beteget.
Az már nagy eredmény, ha valaki depressziós panaszával szakértõhöz fordul segítségért! Bár a hazai lakosságnak körülbelül 5 százaléka szed antidepresszánst, vélhetõen még mindig több százezer honfitársunk és családja szenved kezeletlen depressziótól. A dolog sokszor bonyolult, mert az alkoholizmus - ami betegség - depressziós panaszokkal jár együtt, illetve sok alkoholbeteg kezeletlen depressziója miatt süllyed még mélyebbre a betegség bugyraiban.

Nagyon sokan félnek attól, hogy függõvé válnak az antidepresszánsoktól. Mit is értünk azon, hogy függõvé válni? Ha valakinek az antidepresszánst élete végéig szednie kell, az kiszolgáltatottságot jelent, mert egy életen át egy vegyület, a gyógyszer hatóanyagának megléte jelenti a beteg számára a jóllétet. És mi van, ha úgy nevezett magasabb érdekek (orvosok, gyógyszergyárak) "kényszerítik" rá ezt a tehetetlen betegre? Ezek az elsõ gondolatok, amik a függõség kapcsán eszünkbe juthatnak.

Ilyen kényszerítõ erõk nincsenek, a betegek bármikor abbahagyhatják a gyógyszer szedését. Ha ezt tudjuk, rögtön utána itt van a következõ félelem: mi lesz akkor, ha abbahagyják a gyógyszer szedését? Újra megbetegszenek? Újra rosszul lesznek?

Ha ez a kérdés felmerül, akkor vegyük észre a jó hírt a kérdésben! A gyógyszer hat, s a gyógyszertõl a beteg jobban van! Bizony vannak olyan betegségek, amik visszatérõek, hosszan tartanak, talán nem is gyógyíthatók, együtt kell velük élni. Ilyenkor egész életen át szedni kell gyógyszereket. A cukorbetegek is egész életükben gyógyszert szednek, vagy más módon pótolják a nem termelõdõ inzulint. Miért ne lehetne az, hogy a depresszióban szenvedõ beteg egész életében szedi az antidepresszánst? A páciensek klinikai értelemben valóban függõkké válnak az antidepresszívumoktól, ha meg kívánják elõzni a visszaeséseket, a betegség visszatérését.

A kérdésfelvetésben - miszerint a beteg ki van szolgáltatva az ilyen-olyan nagy erõknek - azért megérdemel még egy kis lélektani elemzést. A depressziós ember betegen, kezeletlenül, gyógyszerek nélkül kínzó érzelmek zûrzavarába kerülhet, ami azt jelenti, hogy énjének egy része szigorú önkritikával figyeli és elítéli önmagát, kínzó elégedetlenséget élve át.

Nem elég szép, munkájában nem elég sikeres, családi életében is kudarcos, senki nem szereti, senkinek sem kell - mondja ez a belsõ, túlzottan kritikus hang. Amikor a beteg az összeesküvés-elméletek mentén teszi fel a kérdést: "Függõvé válhatok-e a gyógyszerektõl?", vegyük észre, hogy ott van a kérdésben egyféle kiszolgáltatott állapot megfogalmazása. Talán egyszerûbb, ha másokat okolhatunk saját rossz érzéseink miatt.

Az semmiképpen nem jó, ha a depressziós páciens bármiféle terápia nélkül, kezelõorvosával való konzultációt elhagyva, egyik percrõl a másikra abbahagyja a gyógyszere szedését!

Más kérdés, ha huzamos gyógyszerszedés után gyógyszerváltásra van szükség. Gyógyszerváltásra kizárólag kezelõorvosa tudtával kerüljön sor, mivel a gyógyszer elhagyása, illetve az új gyógyszer szedése már azért sem lehet automatikus, mert a gyógyszer elhagyásával annak hatása még egy darabig megmarad, illetve minden antidepresszánsnak meghatározott idõre (néhány naptól egy hónap idõtartamig) van szüksége ahhoz, hogy hatását kifejtse.