rss
  • A petefészek eltávolítása után is marad rákkockázat

  • Share on Tumblr

    Chicago - Nyolcvan százalékkal csökken a rák kialakulásának esélye a nagy kockázatú genetikai mutációt hordozó nõknél, ha eltávolítják petefészküket és petevezetéküket, ám veszélyeztetettségük így sem szûnik meg - közölték amerikai kutatók.

    A Pennsylvania Egyetem kutatói a BRCA1 és BRCA2 gének hibás változatát hordozó, nagyobb rákkockázattal élõ nõk adatait feldolgozó tanulmányokat elemezték.

    Úgy találták, hogy a mûtétek nyolcvan százalékkal csökkentették a petefészek és a petevezetõ rákjának kockázatát, a szakemberek szerint azért, mert a szervek eltávolítása után is maradtak szövetdarabkák a testben.

    "Néhány sejt is elegendõ ahhoz, hogy petefészekrákot eredményezzen" - mondta Timothy Rebbeck, akinek tanulmánya a Journal of the National Cancer Institute címû szakfolyóiratban jelent meg. Az elemzés jelentõségét az adja, hogy korábban 95 és 100 százalék közé tették a kutatók a rákkockázat csökkenését, ha a veszélyeztetett szerveket megelõzõ mûtéttel eltávolítják.

    Rebbeck és kollégái azt is megállapították, hogy az adott génmutációval rendelkezõ nõknél az emlõk megelõzésként történt eltávolítása ötven százalékkal csökkentette a késõbbi mellrák valószínûségét. Az eredmény felveti annak szükségességét, hogy a rákkockázat csökkentésére további módszereket keressenek a szakemberek.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Fehér fagyöngy - gyógynövény

    Fehér fagyöngy - gyógynövényRendkívül széles körű a felhasználása. Leginkább vértolulásra, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre és szívritmus szabályozásra használjuk. Az erek áteresztő képességét javítja, ezáltal jó szédülésre, fülzúgásra, visszérre, javítja a koncentrációs képességet. Vízhajtó hatása is van. Mindenféle seb,-méh,-tüdő,-orrvérzést csillapít. Köhögésre, szamárköhögésre, asztmatikus és egyéb görcsökre jó. Nyugtató hatása miatt epilepsziás rohamok megelőzésére, fejfájásra is használjuk. Javítja az immunrendszer működését.

  • Kamilla, a csodanövény

    Kamilla, a csodanövényHázi patikánk egyik természetes tagja a kamilla. Piperefű, szüzekanyja, szentivánpipitér, bubulyka, anyafű, pipiske. Milyen csodálatos is a magyar nyelv, megannyi varázslatos név, s mind egyetlen egyszerű és mégis nagyszerű vadon élő virágot, egyik leghatékonyabb gyógynövényünket takarja. Június-július hónapokban virágzik rétjeinken a kamilla, az orvosi székfű. Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné a kamilla valamilyen formáját. Csodálatos erejét számtalan területen használhatod: legyen szó egészségről vagy szépségről.

  • Egyre magasabb a gyógyszer-túladagolásban meghaltak aránya

    Elsõsorban a receptre kapható fájdalomcsillapítók elterjedésének következtében egyre gyakoribb a gyógyszer-túladagolásban meghaltak aránya az Egyesült Államokban, derül ki a Journal of the American Medical Association decemberi számából.

    Nyugat-Virginiában különösen megemelkedett az ilyen akaratlanul elõidézett halálesetek száma, állítják a kormány kutatói, akik szerint a betegek gyakran orvosról orvosra járva szerzik be a túl nagy mennyiségû gyógyszert.

  • A leukémiát előidéző génmutáció már a magzatban megtalálható

    Leukémiában szenvedő egypetéjű ikrek teljes génállományának szekvenálásával brit kutatók megállapították, hogy a betegséget előidéző első génmutáció már a méhben lévő magzatban megtalálható.

  • Négy hét alatt 401 ember halt meg maláriában

    Az Észak-Nigériában fekvõ Katsina államban kitört maláriajárvány az elmúlt négy hétben 401 ember halálát követelte - közölte az AFP hírügynökséggel egy egészségügyi tisztségviselõ pénteken.

    "Az elmúlt 28 napban 401 ember hunyt el maláriában, amelyet hiperendémiásnak nyilvánítottunk az államban" - mondta el Halliru Idris, az állam egészségügyi minisztériumának közegészségügyi osztályvezetõje. "Ez a szám magasabb lehet, mert csak azokat tartalmazza, akik a kórházakban haltak meg, így nincsenek benne azok, akik otthon hunytak el."

  • Életmentõ alsónemû

    Életmentõ alsónadrággal rukkoltak ki amerikai tudósok: a ruhadarab folyamatosan méri viselõje vérnyomását, pulzusát és más életfunkcióit, valamint ha kell, még gyógyszert is bead neki.

  • A túlsúly rövid távon nem okoz problémát, ha nem áll fenn anyagcsere probléma

    A túlsúly rövid távon nem okoz problémát, ha nem áll fenn anyagcsere problémaA túlsúly nem okoz szív- és érrendszeri kockázatot a nőknél, amennyiben az anyagcsere-folyamatok egészségesek - derül ki egy friss európai kutatásból, amelyet több mint 260 ezer fő bevonásával készítettek. Az eredmények azt bizonyítják, hogy az érintetteknek lehetőségük van úgy megszabadulni a túlsúlytól, hogy mostani testalkatuk ne befolyásolja hátrányosan a későbbi egészségi állapotukat - magyarán nem szenvedtek maradandó károsodást szív- és érrendszeri szempontból. A férfiaknál is ugyanez a tény már korábban megállapításra került.

  • Minél szûzebb, annál egészségesebb

    A mediterrán diéta sokat segít a szív- és érrendszeri megbetegedések esetén - spanyol kutatók most megfejtették gyógyító hatásának genetikai hátterét.

  • Újabb botrány egy amerikai kórház pszichiátriai osztályán

    Ismét ápolási botrány robbant ki Amerikában: egy pszichiátriai klinikán hagytak magára egy beteget, aki 22 óra elteltével meghalt.

    Az 50 éves férfire négy mûszakban felügyelõ személyzet mindeközben kártyázott, TV-t nézett és telefonált.

    A férfi leesett a székrõl és megütötte a fejét - jelentették a helyi újságok. Ezután a beteg egész nap nem kapott enni, végül „szívproblémák” miatt halt meg, jelentette a The News&Observer.

  • A matétea fogyasztása késlelteti a sejtek öregedését

    Buenos Aires - Argentin tudósok felfedezték, hogy a matétea nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánst, amely késlelteti a sejtek öregedését és megelõz bizonyos betegségeket.

    A kutatást, amelyet a teatermelést támogató szervezetek finanszíroztak, az ország északkeleti régiójában, a legnagyobb matétermelõ vidéken, Misiones tartományban végezték, a Misionesi Nemzeti Egyetem tudósainak segítségével.

  • Nem kívánt terhességet megszakító tabletták könnyedén az internetrõl

    Az abortuszt tiltó országokban a nõk egy része az internetet használja fel arra, hogy megszerezze a nem kívánt terhességét megszakító tablettákat – közölte egy brit orvosi szaklap.

    Kétszáz nõ a tapasztalatairól számolt be. 58 százalékuk hálás volt a lehetõségért, hogy ily módon megszakíthatta nem kívánt terhességét, 31 százalékuk stresszes állapotba került, amelyet azonban elfogadhatónak érzett. A Women on Web kizárólag az abortuszt tiltó országokba küld pirulákat, és csak olyan nõknek, akik kijelentik, hogy kilenc hetesnél fiatalabb a terhességük.

  • A merevedési zavar szívbetegségek korai jele lehet

    Washington - A merevedési zavarok nemcsak hálószobai frusztrációval járnak, de súlyos, koronáriás szívbetegségek elõjósai lehetnek - közölték az amerikai Mayo Klinika orvosai.

    A merevedési zavarokkal küszködõ férfiaknál 80 százalékkal nagyobb eséllyel jelentkezik a késõbbiekben szívbetegség, mint azoknál, akiknek nincs erekciós problémájuk. A kockázatnövekedés aránya a legnagyobb - kétszeres - a 40 és 49 év közötti korosztálynál.

  • A cukorlöketre két hétig emlékeznek génjeink

    Sydney - Az emberi gének két hétig is emlékeznek egy nagyobb cukoradagra, a hosszasan rosszul megválasztott étrend pedig tartósan megváltoztatja a gének mûködését - állítják ausztrál kutatók.

    Sam El-Osta csoportja az étrend emberi szívszövetre, valamint egerekre gyakorolt befolyását tanulmányozva úgy találta, hogy egyetlen cukorlöket hatása két hétig is eltart azáltal, hogy kikapcsolja azokat a géneket, amelyek feladata, hogy védjék a szervezetet a diabétesztõl és a szívbetegségektõl.

  • Kár aggódni az egészségért?

    A 100 év fölötti kort megélõk akár egészségtelenül is élhetnének, mert alapvetõen génjeiknek köszönhetik hosszú élettartamukat - idézi amerikai kutatók állítását.