Allergia, szénanátha, arcüreggyulladás

Az emberi testet egy õsi mechanizmus tartja életben, amelyet „üss vagy fuss”, „harcolj vagy menekülj” néven szoktak emlegetni. Amikor a test veszély észlel, ez egy gyors döntést vált ki: vagy marad és harcol, vagy elmenekül.

Mindkét esetben a test legelsõ reakciója egy adrenalin lökés a véráramba és ez elindít egy sor láncreakciót, amelyek attól függõen változnak, hogy milyen nagy a veszély. Amikor csak valami belép az emberi testbe, – történjen az a szájon, orron, szemen vagy bõrön keresztül – ami nem kellemes neki, a test megpróbál megszabadulni tõle.

A reakció rendszerint az, hogy a test bevonja a támadót nyálkával vagy más váladékkal és kidobja magából. Ez a magyarázat annak, hogy tüsszentünk, köhögünk, hányunk, megy a hasunk vagy kijön rajtunk egy dudor vagy hurka.

Mindezeket a reakciókat adrenalin és/vagy hisztamin és/vagy más kémiai anyag felszabadulása kíséri, amelyeknek az a következménye, hogy a légzésünk megemelkedik.

Ha ez krónikussá válik, úgy mint a szénanátha, orrnyálkahártya-gyulladás, arcüreggyulladás, köhögés, tüsszentés és más allergiás reakciók, légzésünk a megemelkedett szinten állandósul, és agyunk az ehhez tartozó széndioxid szintet átállítja be normális értéknek – úgy, ahogy azt az elõzõekben már elmagyaráztuk.

Ezután már túlzottan érzékenyek leszünk a légzést beindító széndioxid szintre és már a normálisnál jóval alacsonyabb érték is kiváltja a légzést.

Az állandó köhögés és tüsszentés tovább csökkenti a széndioxid szintet és az állapotunk tovább romlik, mivel egyre több görcs alakul ki az orrunkba, torkunkban, és tüdõnkben lévõ simaizom csövecskékben.