2024.03.29. - Auguszta

Az álmatlan nõknél akkor is nõ a rák kockázata, ha rendszeres a fizikai aktivitásuk

Washington - A rendszeres testmozgás csökkentheti nõk esetében a rák kialakulásának kockázatát, ám ez haszontalanná válhat, ha valaki túl keveset alszik - állapították meg amerikai kutatók.

A Maryland államban 5968 nõ bevonásával végzett tanulmány megerõsítette azokat a korábbi kutatási eredményeket, amelyek szerint a rendszeres fizikai aktivitás esetén kisebb a rák kialakulásának valószínûsége.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

A rendszeres testmozgást végzõ embereknél kisebb a mellrák, a bélrák, és a rák más fajtáinak kockázata. Szakértõk úgy vélik, hogy fontos szerepe van a mozgás hatásának a szervezet hormonszintjére, az immunrendszer mûködésére és a súlyra.

A szakemberek azonban rájöttek, hogy az alvás is fontos tényezõ lehet a rák kialakulásában, amikor olyan 18 és 65 év közötti nõket vizsgáltak, akik igen aktívak voltak a heti testmozgást illetõen.

Kimutatták ugyanis, hogy a fizikailag aktív nõk körében 47 százalékkal nagyobb a betegség kialakulásának kockázata azok esetében, akik napi hét óránál kevesebbet alszanak, mint azoknál, akik ennél többet. Az errõl szóló tanulmányt az amerikai Rákkutatási Társaság tanácskozásán ismertették.

James McClain, a kutatás vezetõje közölte: egyelõre nem világos, mi okozhatja azt, hogy a túlságosan kevés alvás rákra hajlamosíthat embereket. "A megfelelõ mennyiségû alvást azonban mindig is a jó egészséggel hozták összefüggésbe" - hangoztatta a szakember.

Az amerikai Járványellenõrzési és Megelõzési Központ (CDC) szerint az alváshiány közegészségügyi jelentõségét eddig nem ismerték fel kellõképpen, s az amerikaiak körében egyre többen vannak, akik egyre kevesebbet alszanak. 1985 és 2006 között megnõtt azon felnõttek száma, akik csak napi hat órát vagy annál kevesebbet aludtak. Alvásszakemberek a krónikus alváshiányt az elhízással, cukorbetegséggel, a magas vérnyomással, a stroke-kal, az érrendszeri betegségekkel, depresszióval, dohányzással és a túlzott alkoholfogyasztással hozzák összefüggésbe.