A müncheni természetgyógyászati, kutatási központ most egy 10 évig tartó projekt eredményeit hozta nyilvánosságra, amelynek keretében egyetemi orvosi és komplementer orvosi intézmények vizsgálták az amalgám károsító potenciálját, a diagnosztikai lehetõségeket és az alkalmas terápiákat.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Azoknak a betegeknek az esetbeszámolóinál azonban, akik számos panaszt hoznak összefüggésbe az amalgámmal, mindenesetre lényeges utalások mutatkoztak arra, hogy mind az amalgámellátás és a tünetek fellépése, mind az amalgámeltávolítás és a panaszok javulása között idõbeli összefüggés áll fenn. Mindenesetre a kutatók meggondolják, hogy ezeket az adatokat a retrospektív módon kiértékelt kérdõívekben a metodikai hiányosságok miatt óvatosan kell interpretálni.
Ahhoz, hogy utánnajárjanak a kérdésnek, hogy csekély amalgámdózisokkal a szervezetben milyen károsodások keletkezhetnek hosszú távon és esetleg észrevétlenül is, a kutatók a különbözõ emberi sejttípusokra való hatást vizsgálták. Míg a monociták különösen a higany csekély dózisa ellen érzéketlennek mutatkoztak, a limfociták lényegesen érzékenyebben reagáltak. Azt is megállapították, hogy a sejtek egy amalgámexpozíció után kevésbé jól tudtak beállítódni stresszhelyzetekre, mint láz vagy környezeti mérgek.
Egy további részprojektet szenteltek a diagnosztikai lehetõségeknek, hogy a szervezet amalgámmal való terhelését megbízhatóan kimutassák. Itt az mutatkozott meg, hogy a folyó vizsgálóeljárások nem különböztethetõk meg az amalgámpanaszú kísérleti személyek és azok között, akik nem éreznek panaszokat vagy teljesen mentesek az amalgámtól.
Kivételt képez a higany toxikológiai mérése a nyálban és a vérben, ami legalábbis az amalgámviselõk és az amalgámmentes kísérleti személyek között egyértelmûen differenciált. Végül különbözõ terápiás lehetõségeket vizsgáltak a szubjektív amalgámkárosodott betegekre. Egyrészt az amalgámtömések eltávolítása ténylegesen alacsonyabb higanyértékekhez vezet a nyálban és a vérben és a szubjektív panaszok klinikailag releváns javulásához.
Egyébként nem játszott szerepet, hogy egy kiegészítõ kivezetõ terápiát végeznek-e, vagy nem. Másrészt egy speciális egészségügyi oktatás az érintetteknél egy hasonlóan pozitív enyhülést hozott panaszaikban, akkor is ha ezáltal a mért higanyértékek természetesen nem változtak.
Végül a tanulmány vezetõi hangsúlyozzák, hogy azt a kérdést, hogy az amalgám valójában és mennyire káros, differenciáltan kell tekinteni. Egyértelmû megállapítás, hogy ez veszélyes vagy ártalmatlan-e ezért jelenleg még nem tehetõ.