A kutatóknak sikerült feltörniük egy olyan enzim kódját, amely kulcsszerepet játszik a legtöbb rákos daganat növekedésében. A közzétett tanulmány eredménye utat nyithat egy új rákellenes gyógyszer kifejlesztésére.
A tanulmányt elemzõ szakértõk áttörésként értékelték az eredményt a rákbiológiában, ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy még sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy az eredményt a gyakorlatban újgenerációs kezelésekként lehessen alkalmazni.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Az emberekben a telomeráz enzim rövid DNS-szekvenciákat, ún. telomereket ad a kromoszómák végéhez, megakadályozva ezzel a sejtosztódáskor a károsodást és a genetikai információ elvesztését. Az enzim fõként olyan sejtekben aktív, amelyek gyakran sokszorozódnak, például az embrionális õssejtekben, ám a normális felnõtt sejtekben kikapcsolódnak, így elkerülhetõ az elszabadult sejtosztódással járó problémák.
A ráksejtekben azonban a telomeráz aktiválódik, ami lehetõvé teszi a beteg sejtek végtelen másolódását és a kutatók által „sejthalhatatlanságnak” nevezett jelenség kialakulását, ami valamennyi rákos megbetegedés jellegzetessége.
A telomeráz-gátlók évtizedes kutatását eddig az akadályozta, hogy nem tudták, milyen az enzim struktúrája. Skordalakes és munkatársai elsõként készítettek teljes képet egy a telomeráz molekulában lévõ kulcsfontosságú proteinrõl. Kiderítették, az atomok szintjén, hogyan másolja az enzim a kromoszómák végét, amely folyamat rendkívüli jelentõséggel bír a tumorok kifejlõdésénél. Ugyanennek a mechanizmusnak a meghibásodása következik be az öregedési folyamat során is. (Ez azt jelenti, hogy az új gátlógyógyszerek az élettartam meghosszabbításában is segíthetnek.)
A telomeráz összetett felépítésének felderítésére irányuló kutatás fõ akadálya egyszerûen az volt, hogy nem sikerült elegendõ mennyiséget szerezni az enzimbõl. Sem az ember, sem az élesztõ – a két alapvetõ laboratóriumi forrás – nem biztosított eleget. Skordalakes a protozoáktól a rovarokig sokféle organizmust megvizsgált, mire rájött, hogy a rozsdabarna lisztbogár stabil formában, bõséges mennyiségû telomerázt termel.
A tanulmányt nyilvánosságra hozatala elõtt számos kutató átolvasta, és elismerte a felfedezés jelentõségét. Hozzátették azonban, hogy ez csak az elsõ lépés a rák újszerû kezelése felé. „Kétségtelen, hogy a telomeráz struktúrájának meghatározása rendkívül fontos a rákbiológia megértése szempontjából, és valószínûleg elvezet bennünket a telomeráz-gátlók kifejlesztéséhez” – vélekedett Herbie Newell, a Cancer Research UK Translational Research részlegének vezetõje.
Jon Wilson, a londoni Institute of Cancer Research munkatársa szintén „jelentõs áttörésként” értékelte a telomerek rákos folyamatokban betöltött szerepérõl készített tanulmányt. Õ is felhívta azonban a figyelmet arra, hogy – bár izgalmas lehetõség – az enzim inaktiválását célzó gyógyszerek „terápiás környezetben való alkalmazásához sokkal több kutatásra lesz szükség”.