Kísérletek a várólista lerövidítésére

Nem az egészségügyi reform terméke a várólista, csupán a nyilvánossá tétele az. A korábban orvosi elõjegyzési könyvekben, diszkréten megállapított sorrend mára országos statisztikává, sõt politikai kérdéssé vált.

A sorok lerövidítésére 3,8 milliárd forintot szán az egészségügyi kormányzat, amelybõl fõleg a 39 súlyponti kórház részesül. Bár a gyógyító intézményeknek minden bevételi plusz jól jön, az állami segítség címzettjei ennek nem tulajdonítanak sorsfordító jelentõséget. Lehetetlen számszerûsíteni, mennyivel fog csökkenni a várólisták hossza a 3,8 milliárd forinttal díjazott többlettel-jesítménytõl: a kórházak arra tippelnek, nem lesz mérhetõ hatása, a minisztérium viszont „javulást vár”. Amúgy is erõsen kétséges, hogy a kórházak és járóbeteg-szakrendelõk köz-lése alapján az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján havonta nyilvánosságra hozott várakozási adatokból milyen következtetéseket lehet levonni.

A legegyszerûbb interpretáció az, amely kiemeli a szélsõségesen hosszú terminusokat: ezek szerint például a hódmezõvásárhelyi és az egri kórházban közel egy év, illetve 13 hónap múltán kerülnek sorra a szürke-hályogmûtétre várakozók. Ugyanakkor e beavatkozás súlyozott országos átlaga mindössze két hónap, amely még bõven az elfogadható határon belül van. Nagyjából hasonló a helyzet a térd- és csípõprotézis-mûtéteknél is, ám itt hosszabb türelemre van szükség.

Az egészségügyi intézmények által jelentett várakozási idõkbõl minõségi mutatót, használható elemzést ma még egyebek mellett azért sem lehet remélni, mert senki nem tudja, hogy egy-egy beteg hány helyen iratkozott fel a várólistára. Sõt az sem biztos, hogy éppen azt a kórházat kell többletfinanszírozással felpörgetni, ahol sok mûtétet végeznek, és sokan várakoznak. Van, ahol gondos vizsgálatokkal szûrik ki azokat, akiknek okvetlenül kés alá kell feküdniük, másutt kevesebbet vizsgálódnak, ám könnyebben vágnak.