Az ásítás nem csak a fáradtság és az unalom jele

Az ásítás nem feltétlenül az unalom vagy a fáradtság jele. Néha az agy hőmérsékletének szabályozása érdekében van rá szükség. Amerikai kutatók felfedezték, hogy az ásítás gyakorisága évszakos változást mutat. Nyáron, amikor a külső hőmérséklet megegyezik az emberi testhőmérséklettel vagy magasabb annál, ritkábban ásítozunk, a meleg levegő belélegzése ugyanis nem hűtené az agyat. Télen ezzel szemben megéri ásítani, az állkapocs megmozgatása fokozza az agy vérellátását, így a hőmérsékletét is könnyebb szabályozni. A mélyen belelélegzett külső levegő hozzájárul a szürkeállomány hűtéséhez. A vizsgálatokban 80 felnőtt személy vett részt. A kísérletet kora nyáron, 37 oC-os külső hőmérsékleten és télen, 22 oC-os külső hőmérséklet mellett végezték.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy a tesztszemélyek milyen gyakran ásítottak, ha ásító emberek fényképét mutatták nekik. Tudjuk, hogy az ásítást „el lehet kapni”, de az évszaktól is függ, hogy milyen mértékben. Télen a résztvevők 45 %-a ásított az ásító kép láttán, nyáron viszont csak a 24%-uk. Az eredményt más tényezők is befolyásolták, így például az, hogy a tesztszemély mennyire volt kipihent a vizsgálatok elvégzésekor.Az agyhűtés-hipotézist a környezet hőmérsékletének és az ásítás gyakoriságának összefüggése támasztja alá. Ennek értelmében az ásítás kontraproduktív, így ha a környezet hőmérséklete azonos a testhőmérséklettel vagy alacsonyabb annál, akkor nem ásítunk.

A kutatók elsőként bizonyították, hogy az ásítás frekvenciája a különböző évszakokban más és más. Ez a felismerés az olyan betegségek jobb megértését is szolgálja, amelyek hőszabályozási zavarokkal és gyakori ásítással járnak, mint például a szklerózis multiplex és az epilepszia. A feltűnően gyakori ásítás segíthet diagnosztizálni a csökkent termoregulációval járó betegségeket.