2024.03.19. - József, Bánk

A szilikon fejlõdése

A szilikon fejlõdése
A szilikongélt tartalmazó implantátumok jelentõs fejlõdésen mentek keresztül az elmúlt 40 év alatt, az orvostudomány öt generációjukat különíti el. A ma használt anyagok már szinte köszönõviszonyban sincsenek elõdeikkel.

Az esztétikai sebészetet 1962-tõl, az elsõ szilikonimplantátum beültetésétõl számíthatjuk. Az elsõ mellnagyobbító beavatkozás Robert Gersuny osztrák orvos nevéhez fûzõdik, aki az 1890-es években kidolgozott paraffin-injekciós technikával dolgozott.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

Az 1930-as években már általános volt a fenékbõl kimetszett zsírszövetek mellbe ültetése, azonban az eljárás sikertelensége miatt a 40-es évekre ez a módszer kiment a divatból.

Az 1960-as években használt elsõ generáció maga az implantátumot kifejlesztõ két houstoni orvos, Thomas Cronin és Frank Gerow által kitalált, sûrû, viszkózus szilikongélt tartalmazó meglehetõsen vastag (0,25 milliméteres) szilikon tasak volt, amely külsõre egy könnycsepphez hasonlított. A második generáció (1970-es évek) "héja" már vékonyabb, 13 mm volt csupán és a belsejében lévõ zselé is folyékonyabb volt, viszont számos peres eljárás indult a gyártók ellen, hiszen számos esetben kiszakadt. A '80-es években terjedt el a kettõs implantátum is, amely sóoldatot tartalmazó implantátumba egy szilikongélt tartalmazó implantátumot helyeztek. Ezt tartják az implantátumok harmadik generációjának.

Számos fejlesztést követõen, a negyedik generáció esetében szigorú gyártói standardokat betartva készültek az újabb megoldások: az implantátumok anyaga sokkal erõsebb és elasztikusabb lett, a sûrûbb zselé nagymértékben csökkentette külsõ borítás sérülésének esélyét. Megjelentek a kerek, illetve a felsõ felén elvékonyodó, cseppformájú - anatómiás implantátumok.

Az 1990-es évek közepétõl Európában elterjedt ötödik generációs implantátumok formatartók, összetartók, amelyek esetében nagymértékben csökkent a sérülés és elmozdulás veszélye. A 90-es évek elején jogi procedúrák miatt az Egyesült Államokban betiltott szilikonimplantátum miatt kifejlesztették a fiziológiás sós implantátumokat, aminek az a lényege, hogy sérülés esetén nyomtalanul felszívódik a benne levõ anyag. Ám a vizsgálatok kizárták a szilikon veszélyességét, így a bizonytalanabb mérettartó fiziológiás sós implantátum kiszorult a piacról. A szója tartalmú implantátumok is tért hódítottak egy idõben, de ezeket a vizsgálatok nem tartották megfelelõnek, és betiltották. Ma a legkorszerûbbnek, az ún. Soft High Cohesin, azaz kohezív géles implantátum számít. Elõnye, hogy egy esetleges baleset következtében is egyben marad, sérülésekor sem veszélyezteti a szervezetet. Ezen kívül már lényegesen tartósabbak is elõdeiknél, tehát ritkábban kell cserélni õket.