Az orvosi mûhibák aránya nem nõtt, nyilvánosságra kerülésük azonban igen

A korábban csak szûk körben ismertté vált orvosi mûhibákról az információrobbanás révén manapság bárki értesülhet. Ezért válthatott ki világméretû felháborodást, hogy tavaly év végén egy johannesburgi kórházban - „pácienscsere” miatt - mindkét lábát amputálták egy kétéves kislánynak. Az is bejárta a világsajtót, hogy egy Rhode Island-i (Egyesült Államok) kórház mûtõibe az igazgató térfigyelõ kamerákat szereltetett, mert két év alatt öt betegnek távolították el valamilyen ép szervét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fejlett országokra kiterjedõ statisztikái szerint a kórházakba kerülõ betegek két ezrelékét sújtja valamilyen mûhiba, úgy, hogy mintegy felük sebészeti mûtõkben fordul elõ. Németországban évente hozzávetõleg 157 000 orvosi mûhibát követnek el, jelentõs arányban mûtökben. Ez utóbbit erõsen vitatja Hartung Bauer, a német sebésztársaság fõtitkára: érvelése szerint a „sebészeti malõr hatása hamar megmutatkozik, a belgyógyászati hibákra ezzel szemben sokkal ritkábban derül fény”. A sebészek esetében sem mindig egyértelmû a mûhiba, hiszen például egy operáció utáni sebfertõzésrõl nehéz bizonyítani, hogy a páciens eredendõ génhibája, a benne lévõ baktérium vagy vírus okozta-e, vagy pedig az operáló személyzet higiéniai hiányosságának a következménye.

A mûhibák aránya évtizedek óta nem változik, ezer páciensbõl általában ketten emelnek panaszt. Karin Pukk-Haevenstam professzorasszony a svéd Karolinska Egyetemen 1997 óta másfélmillió mûhibát elemzett, és az õ kutatásai is igazolják ezt az adatot. Mivel a gyógyító tevékenység egyre szélesedik a világon, az arány szinten maradásával együtt is az esetek száma egyre nõ.

A mûhibákkal kapcsolatos tájékoztatás és ügyintézés viszont mára már kiterjedt rendszerré duzzadt. A WHO szerint ennek kedvezõ következménye, hogy a gyógyintézmények gondosabban ügyelnek a nyilvánosság számára is láthatóvá vált munkájukra. Ellenben negatív kísérõjelenség, hogy a mûhibákért kérhetõ minél magasabb anyagi - kevésbé erkölcsi - kártérítés lebonyolítására jogi irodák szervezõdtek. A biztosítók - saját érdekeik szerint - hol az egyik, hol a másik fél oldalára állnak. A kártérítés megítélése sem egységes, sõt az egyes országokban érvényesülõ joggyakorlat szerint igen eltérõ lehet. Szélsõséges esetekben a vita koholt vádakban, illetve hamis gyógyítási adatokban csúcsosodik ki.

A gyógyításra felesküdött orvosok a maguk részérõl igyekeznek olyan, elsõsorban a páciensek érdekeit szolgáló eljárásokat alkalmazni, amelyekkel esetleg elejét lehet venni a mûhibáknak. Az egyik, hogy az operációk elõtt felolvassák és írásban rögzítik a nemzetközileg egységesített ellenõrzési listát, hasonlóképpen ahhoz, ahogy az utasszállító gépek pilótáinak egyike indulás elõtt felsorolja a teendõket, a másik pedig ellenõrzi a végrehajtást. Sebészeti beavatkozások esetén az elsõ vágás elõtt, majd a mûtét befejezésekor kell a két orvosnak „végigmennie” a feladatlistán.

Hasonlóan fontos a mûhibát jelzõ-jelentõ - angol elnevezése alapján CIRS-nek rövidített - rendszer bevezetése. Lényege, hogy minden mûhibagyanús esetrõl anonim módon, de a körülmények pontos felvázolásával - az intézmény jellegének, a diagnózisnak, a páciens korának és nemének, az operáció módjának, az igénybe vett eszközöknek, a mûtét idõpontjának a megadásával - egységes formátumú táblázatokat töltenek ki, és azokat eljuttatják a társszervezetekhez. A névtelenség kizárja a CIRS-en alapuló feljelentéseket, és mivel azoktól nem kell tartani, a rendszer álszemérmes titkolgatás, szépítgetés nélkül felhívja a figyelmet az elõforduló hibákra.

Arra is, hogy miként lehet azokat megelõzni.