Az epilepszia világnapja - háttér

A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997-ben hirdette meg Szent Bálint (Valentin) napjára, február 14-re az epilepsziások világnapját, mert az epilepsziások védõszentje is Bálint, a vértanúhalált halt pap.

Az epilepszia szó görögül "fogva tartást" vagy "megragadást" jelent. Az emberiség fél százaléka szenved epilepsziában, de csaknem öt százaléka élete folyamán legalább egy alkalommal átél epilepsziás rohamot. Az összes epilepsziás megbetegedés kétharmada a gyerekkorban kezdõdik, de e betegek többsége a kamaszkorig meggyógyul. Sokáig az epilepsziával élõ emberekre félelemmel tekintettek, bizalmatlanok és értetlenek voltak velük szemben, szociális stigmák sorával sújtották õket, pedig olyanok is szenvedtek e betegségben, mint Julius Caesar, Nagy Péter cár, Napóleon, IX. Pius pápa, Dosztojevszkij vagy a költõ Lord Byron. Az epilepsziában jelentkezõ agyi mûködészavar korszerû szemléletének elsõ szószólója a XIX. században Hughlings Jackson londoni ideggyógyász volt.

Az epilepszia (visszatérõ görcsrohamokra való hajlam) a leggyakoribb agyi zavar. Az agyban található idegsejtek nagy erejû elektromos kisüléseibõl keletkezik, de nincs köze az elmebetegségekhez. Az öröklött hajlam mellett különbözõ balesetekbõl adódó fejsérülések, fertõzõ betegségek utáni állapot következtében, valamint születés elõtti és alatti károsodások miatt is létrejöhet váratlan tudatzavar.

Az emberek többnyire csak az eszméletvesztéssel járó úgynevezett nagy rohamot ismerik, de ez csak egyike az epilepszia harminc különbözõ megjelenési formájának. Van például úgynevezett kis roham is, amely rövid ideig tartó szellemi kieséssel jár, máskor a beteg pár pillanatra csupán összerándul, mintha megrettent volna valamitõl, illetve elrévedt, elbambult volna. A beteg a roham ideje alatt történtekre általában nem emlékszik vissza.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1997-ben világméretû kampányt hirdetett az epilepszia és a körülötte elterjedt elõítéletek ellen. A fõ cél az, hogy szûnjön meg az epilepszia körüli homály és fogadják el mindenütt, hogy ez gyógyítható betegség. Számos országban ugyanis még mindig nem agymûködési zavarnak tudják be, ezért a betegséggel élõk jelentõs része nem jut gyógykezeléshez. Az epilepsziások sokszor diszkriminációtól szenvednek a családban, az oktatásban, a munkavállalásban, állampolgári jogaikban.

Magyarországon mintegy 60 ezer embert, illetve családot érint az epilepszia, és mintegy félmillió embernek lehet életében egyszer vagy többször epilepsziás rohama. A mai korszerû kezelések (gyógyszerek, esetleg mûtét) eredményeként a betegek 70-80 százaléka tünetmentesen élhet, ugyanakkor minden második beteg a vele szemben támasztott elõítéletek miatt képtelen beilleszkedni környezetébe.