rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Feltalálták az elektronikus tablettát

  • Berlin - Negyven éve álmodnak a gyógyszerészek egy olyan tablettáról, amely hatóanyagai irányítottan érnek célba a szervezetben. Az ötlet a hatvanas években született, a technológia azonban eddig nem érett meg hozzá. A németországi offenburgi fõiskola kutatói most azon dolgoznak, hogy az ötletbõl valóság legyen - feltalálták az elektronikus tablettát.

    "Az útnak csak a harmadánál járunk, így még messze járunk a tömegtermeléstõl" - mondta Dirk Jansen, az offenburgi fõiskola Alkalmazott Kutatási Intézetének vezetõje.

    A kutatók azonban már a lehetséges gyártókkal tárgyalnak. Jansen becslése szerint két-három év múlva piacra kerülhet a rendszer - olvasható a Die Welt címû német napilap online kiadásában.

    A hagyományos kapszulákat lenyelve annak burka feloldódik a szervezetben, a hatóanyag pedig "kiömlik" anélkül, hogy felvételét ellenõrizni lehetne. Egyes - például fehérjetartalmú - gyógyszereket nem is lehet szájon át alkalmazni, mert a gyomorsav tönkreteszi õket.

    Az offenburgi fõiskolán kifejlesztett tabletta az úgynevezett telemetria mûködési elvén alapszik, tehát a mérési adatok távközlésén. A tabletta valójában egy gyógyszereket tartalmazó elektronikus képlet, adóval és vevõvel rendelkezik. Egy külsõ állomás "mondja meg", hogy mikor mennyi hatóanyagot juttasson a szervezetbe. A hagyományos tablettával ellentétben a hatóanyagot többször is ki lehet juttatni, nem kell minden egyes alkalommal új tablettát bevenni.

    A mintegy 25 milliméter hosszú és hét milliméter széles tabletta átlagosan két-három nap alatt halad át a szervezeten. Az idõ legnagyobb részét a vastagbél felsõ szakaszában tölti, ott fogadja az utasításokat és egyben információkat is küld a bázisállomásra. Beépített hõmérõje segítségével könnyen észleli a melegebb gyulladási gócokat, és segít a kezelésükben.

    "A lehetõségek sokrétûek. Elképzelhetõnek tartom, hogy akár kontrasztanyagokat is szállíttatni lehessen az elektronikus tablettával" - mondta Jansen. Ezen kívül új esélyt kapnak azok a gyógyszerek, amelyeket eddig nem lehetett szájon át alkalmazni. Például a jövõben egyszerûen le lehet majd nyelni az inzulint.

    Az elektronikus tablettának nem az a célja, hogy egyszerû fájdalomcsillapítókat helyettesítsen. Olyan drága gyógyszerekrõl van leginkább szó, amelyeket elsõsorban az onkológia alkalmaz rosszindulatú, súlyos betegségek kezelésére. Szükség lesz rá továbbá az összes olyan esetben, ahol peptideket és hormonokat kell a szervezetbe juttatni.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Mely színek növelhetik önbizalmunkat és boldogságérzetünket?

    Színek és fények emberre gyakorolt hatását vizsgálták a Marylandi Egyetem tudósai. Arra az eredményre jutottak, hogy a boldogság érzetét kiváltó szín férfiaknál a kék és a zöld, míg nõknél a kék, lila és narancssárga váltaja ki ugyanezt a hatást - megtekinthetõ a The Daily Telegraph online kiadásában.

    Melyek a bizalmat növelõ színek? Mely színek hatnak jótékonyabban? A kék és a vörös szín a bizalmat növelheti az erõsebb nemnél, míg a kék és a lila egyvelege bizonyult ilyen téren a leghatékonyabbnak a nõknél.

  • A konyhában, fürdõszobában tartott vitamin gyorsan hatástalanná válik

    A lakás nedves levegõjû helyiségeiben tárolt vitaminok és táplálék-kiegészítõk rövid idõ alatt tönkremehetnek, és akkor hiába szedjük õket: a remélt gyógyhatás nem érvényesül.

    A figyelmeztetõ tájékoztatást a Journal of Agricultural and Food Chemistry szakfolyóirat legújabb száma közölte.A vitaminok és a táplálék-kiegészítõk vásárlása, rendszeres bevétele általános szokássá vált. A médiában nem kis hányadot töltenek ki a készítmények reklámjai. Nem sok szó esik viszont az ilyen szerek megfelelõ tárolásáról, és arról, hogy a gyógyszerekhez hasonlóan ezek lejárati idejére is figyelni kell.

  • Õssejtek segítségével visszafordították az öregedést egy ritka betegségben

    Az öregedés és a rák megértését is segítheti az a tanulmány, amelyben amerikai kutatók módosított õssejtekkel visszafordították az öregedési folyamatot egy ritka genetikai betegségben.

    A bostoni Children's Hospital és a Harvard õssejtekkel foglalkozó intézetének munkatársai közönséges bõrsejtekbõl létrehozott, az embrionális õssejtekhez igen hasonló tulajdonságokkal bíró, pluripotens õssejteket (iPS-sejtek) hoztak létre. A dyskeratosis congenita elnevezésû ritka, örökletes betegséget tanulmányozták, amely korai öregedéssel jár.

  • A C-vitamin a központi idegrendszer útján csökkentheti a magas vérnyomást?

    Olasz tudósok azt állítják, a C-vitamin a központi idegrendszer útján csökkentheti a magas vérnyomást.

    A vénásan adagolt C-vitamin csökkentette a szimpatikus idegrendszer aktivitását és az oxidatív stressz révén a magas vérnyomást is – mondta el a Pisai Egyetem kutatója.

    A szimpatikus idegrendszer a központi idegrendszer részeként a vegetatív funkciókat szabályozza, például a vérnyomást, így ennek túlzott aktivitása vérnyomásemelkedéshez, majd szervkárosodáshoz vezet.

  • A kalóriabombáktól való függõség lehet az elhízás kulcsa

    A nagy kalóriatartalmú, de tápértékben roppant szegény ételektõl való függõség ugyanolyan erõs lehet, mint a kokain- vagy nikotinfüggés, kényszeres evéshez és elhízáshoz vezethet - állapították meg amerikai kutatók vasárnap közzétett tanulmányukban.

    A Nature Neuroscience címû tudományos folyóiratban felhívták a figyelmet arra, hogy noha az állatkísérletekbõl levezetett eredményeket nem lehet közvetlenül emberekre alkalmazni, segíthetnek megérteni ezt az állapotot, és kezelésére új terápiákat kifejleszteni.

  • Miért van rosszabb kedvünk a télen?

    Párizs - A tél beköszöntével elõfordul, hogy az ember lelkiállapota minden ok nélkül leromlik - majd azután tavasszal helyreáll a dolgok rendes menete. Európában a lakosság 15-25 százaléka mondja magáról, hogy érzékeny erre a "szezonális pszichológiai változásra" - 2-3 százalék pedig egyenesen "szezonális depresszióról" beszél, s mindez fõleg a nõket sújtja.

    A Science et Vie címû francia tudományos havilap beszámolója szerint nincs egyetlen olyan biológiai mechanizmus sem, amely önmagában, egyes egyedül magyarázná ezeket a zavarokat.

  • A fülkagyló alapján végezhetik a jövõben az azonosítást

    A fülkagyló alakja egyéni és nem változik életünk során, így a jövõben ennek alapján végezhetik az utasok azonosítását a brit reptereken.

    Jelenleg az ujjlenyomatok vizsgálata a személyi azonosítás legelelterjedtebb módja, ám nem mindenkinél alkalmazható, hiszen a pékek vagy a kõmûvesek esetében a jellegzetes bõrbarázdák szabályosan "lekophatnak". Hatékony azonosítási módszer a szem ideghártyájának, a retinának a "letapogatása" is, ehhez azonban a vizsgált személynek közvetlen közelrõl kel belenéznie a készülékbe.

  • Növeli a mellrák kockázatát a túlsúly

    Növeli a mellrák kockázatát a túlsúlyMivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A mellrák önmagában nem halálos kór, csak akkor válhat azzá, ha áttéteket képez a szervezet más részein, bekerül a nyirokcsomókba, a tüdőbe vagy egyéb szervekbe. Ha bejut a véráramba vagy a csontokba, akkor valóban akár végzetes is lehet. Az áttétképződés azt jelenti, hogy terjed a daganat, és ha eléri a nyirokcsomókat, ellenőrizhetetlenné, fékezhetetlenné válhat. A korai felismerés a legjobb mód a terjedés megelőzésére.

  • Egy gén, amely felelõssé tehetõ a vastag- és végbélrák kialakulásáért

    Rátaláltak egy génre, amely szorosabb kapcsolatban áll a vastag- és végbélrák kialakulásával, mint azt eddig gondolták volna - derül ki egy tudományos cikkbõl. Az Egyesült Államokban a vastag- és végbélrák okozza a második legtöbb halálesetet a rákos betegségek közül.

    Ha valaki ezt a gént örökli, 50 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki nála vastagbélrák, mint általában, amikor a betegség kockázata hat százalék körülire tehetõ - állítják a Northwestern Egyetem kutatói a Science-ben megjelent közleményben.

  • Az apa étrendje is befolyásolhatja lányai diabéteszkockázatát

    Ausztrál kutatók patkányokkal végzett kísérletei azt mutatták, hogy az apák zsírban gazdag étrendje növelte lányaikban a diabétesz kockázatát. Az efféle tanulmányokat embereknél nehéz megvalósítani, mert a többi környezeti tényezõ kontrollálása és kizárása szinte lehetetlen.

    Mint Margaret Morris, a Nature tudományos magazinban csütörtökön közzétett tanulmány vezetõ szerzõje elmondta, ha az eredmények emberekre is érvényesek, az megmagyarázhatja az elhízás és a diabétesz járványszerû terjedését világszerte.

  • Cukorbetegeknek is jó a dióevés

    A dió rendszeres ropogtatása javítja a cukorbetegek ereinek állapotát és csökkenti koleszterinszintjét, ezért igen jót tesz az egészségüknek. A biztató hírt a betegségek megelõzésével foglalkozó Amerikai Kollégium kongresszusán ismertették.

    A csonthéjas gyümölcsök - dió, mogyoró, mandula - rendszeres fogyasztása nem csak finom, de egészséges is. Ezt sok évszázados tapasztalatok igazolták, de pontos magyarázata eddig sok szempontból nem volt ismert.

  • A torokfájás oka lehet a gyermekkori reflux is

    Gyermekeknél a reflux abban különbözik a felnõttekétõl, hogy nem tapasztalnak tipikus gyomorégési tüneteket illetve mellkasi fájdalmat. Ezek helyett általában torokfájás és gégegyulladás a leggyakoribb reflux panasz a gyermekeknél. Mindez a gyomorsavnak a torok hátsó részén kiváltott irritációjából fakad. A GERD további gyakori tünetei gyerekeknél az ismételt hányás, köhögés és egyéb légúti problémák, mint például a zihálás. A gyerekek gyakran panaszkodnak rekedtségre. A gyermeknek nyelési nehézségei lehetnek, egyrészt a reflux okozta nyelõcsõ görcs miatt, másrészt a krónikus reflux okozta nyelõcsõ szûkület miatt.

  • Diétás mézeskalács: Az ünnepek alatt is figyelhetünk az egészségünkre

    Diétás mézeskalács: Az ünnepek alatt is figyelhetünk az egészségünkreA karácsonyi készülődés elengedhetetlen mozdulata a mézeskalács készítés. Ezek a kekszek nem csak finomak, de illatukkal karácsonyi hangulatot teremtenek közösen készítve együtt tölti az idejét a család, és már jó előre le lehet gyártani akár egy nagyobb adagot is, és dobozban eltehetjük az ünnepekre. Díszítésére is rengeteg variáció létezik, bárhogy is tálaljuk, mindenképpen sikert aratunk vele. A diétázók azonban legtöbbször erre az időre felfüggesztik az addig szigorúan betartott szabályokat, mondván, csak egyszer van karácsony egy évben.

  • Nem használ semmit a termékenységet segítõ gyógyszer?

    Egy megjelent tanulmány szerint a nõk által régóta szedett termékenységet segítõ gyógyszerek nem érnek semmit. Brit kutatók által végzett kísérletek kimutatták, hogy a legnépszerûbb hatóanyag nem javítja a teherbeesés esélyeit.

    A clomifén citrát arra szolgál, hogy serkentse a peteérést és a petetermelést. 580 skót asszonyt is megvizsgáltak, akik több mint két éve ok nélkül nem estek teherbe, és azt találták, hogy a gyógyszerrel nem stimulált mesterséges megtermékenyítés sem mûködött jobban.