Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Az éhezés lehet abszolút (ha a bevitt energia és táplálék minőségi összetétele sem megfelelő) és relatív (megfelelő energiabevitel mellett a minőségi összetétel kedvezőtlen). Az energiahiány alkalmazkodási reakciókat indít be.
Az éhezés túlélési idejét nem a zsírszövet tömege, hanem a szervezet fehérjevesztésének mértéke szabja meg. Az éhezés akkor vezet halálhoz, ha a felépítő fehérjék harmadánál több használódik fel. Az anyagcsere alkalmazkodása alapján az éhezés három szakaszát különböztetjük meg. Az utolsó étkezéstől számított 12-18 óra még a felszívódás utáni szakasz. Ezt követi a korai, nem adaptált éhezés, mely 2-3 nappal az utolsó étkezés után kezdődik, és legfeljebb egy hétig tart, végül a krónikus, adaptált éhezési szakasz következik 7-10 nap után.
A szervezet számára alapvető feladat a vércukorszint fenntartása, mivel a központi idegrendszer működéséhez elengedhetetlen a glükóz, mely egyben az egyéb szervek általános energiaforrása is. Egynapi éhezés után a test energiaigényének biztosítására elsőként a májban és az izmokban tárolt glikogén lebontása megy végbe.A glikogénraktárak kimerülését követően a korai éhezésben a szervezet a fehérjék lebontásából származó aminosavakból glükoneogenezissel (fehérjékből és zsírból előállított cukor) állítja elő a szervezet működéséhez szükséges glükózt. A krónikus, adaptált éhezésben a szervezet kisebb mértékű fehérjebontás mellett szükségleteit a zsírlebontás végtermékeinek felhasználásával (ketontestekkel) fedezi.
A ketontestek részben az agyat is el tudják látni energiával (mintegy 20 százalék glükóz azonban mindenképpen szükséges a központi idegrendszer megfelelő működéséhez). A fehérjék fő forrása a vázizomzat, ezért ha lebontásuk mérséklődik, lassul a vázizmok tömegének csökkenése. A glikogénraktárak kimerülése után – mivel a glükóz nem pótolható zsírokból – a szervezet az idegsejtek működéséhez szükséges cukrot az aminosavak átalakításából kezdi fedezni.