Minden perc késés szívizomsejtek halálát jelenti

Infarktus gyanúja esetén a beteg sorsa perceken múlhat. A szívinfarktus eredményes gyógyítása kezelési lánc kialakításával biztosítható.

Ennek elsõ láncszeme a betegen és környezetén múlik: ha valaki szokatlan, nagyon kellemetlen érzést, fájdalmat tapasztal a mellkasában, vagy bárhol deréktól fölfelé több mint 15 percen át, szívinfarktusa lehet, és amíg ezt megfelelõ vizsgálatokkal ezt nem sikerült kizárni, addig az orvosok infarktusként kezelik. Ilyenkor rohammentõt kell hívni, mely szükség esetén már a helyszinen nyújthat elsõsegélyt, és a beteget a lehetõ leggyorsabban megfelelõ szakintézetbe viszi. Ez a kezelési lánc második láncszeme, majd a harmadik a gyors diagnózis. Ha a rosszullét heveny infarktusnak bizonyul, és beavatkozásra van szükség, akkor szívkatéterezésre kerül sor. A katéterezés során egy végtag ütõerén a koszorúerekbe vezetett katétereán át kontrasztanyagot fecskendeznek be, amely láthatóvá teszi az esetleges érelzáródást. A katéter végén lévõ parányi, de igen erõs ballon fölfújásával a szûkült ér visszatágítható.

A gyógyító intézmények hatékonyságának megítélésére dolgozták ki a kutatók az "ajtótótol a ballonig" idõ mérési technikáját. A feltételezés szerint minél kevesebb idõ telik el a hordágyon fekvõ beteg laborba kerülésétõl a ballon használatáig, annál jobb eredmény várható a beavatkozástól.

Robert M. Minutello és munkatársai 179, a klinikájukra heveny infarktus miatt egymás után beszállított betegek ellátásának eredményeit ismertette. Az "ajtótól a ballonig" idõtartam átlagosan 87 perc volt, ami jól megfelelt a kezelési irányelvekben szereplõ ajánlásnak.

A laboratóriumi adatok egyértelmûen igazolták, hogy minél gyorsabban elvégezték a koszorúér tágítását, annál kevesebb szívizomsejt pusztult el az oxigénhiány miatt, tehát az infarktus után annál teljesebb gyógyulás várható.